Lehet-e volt fasisztából demokratikus parlamenti képviselő, sőt, parlamenti elnök, sőt, miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter? Persze hogy lehet, csak ahhoz Gianfranco Fininek kell lenni. A volt neofasiszta politikus 16 évesen előszeretettel verekedett kommunistákkal az utcán, majd a neofasiszta Olasz Szociális Mozgalom (MSI) mozgalmára és parlamenti képviselője lett, de úgy, hogy még a 90-es évek elején is Mussolini mellett tett hitet. Aztán 1995-re szépen átvitte pártját a konzervatív oldalra, új néven folytatták, ő maga "liberalizálódott", alaposan elhatárolódott a fasizmustól, 2003-ban Izraelben a fasizmust már "az abszolút gonosz részének" nevezte.

Lehet-e Magyarországon volt skinheadből parlamenti alelnök? Lehet, sőt legyen is, pont ez passzolna! Ugyanis míg Olaszországban, mint bárhol Európában, a szalonképtelen múlt bevallása, feldolgozása, a személyes érintettség kinyilvánítása elengedhetetlen feltétele a későbbi politikai szerepválallásnak (és ez ugyanúgy vonatkozik a szélsőbalra, lásd pl. Joschka Fischer esetét), addig nálunk az ilyesmi férfiatlan dolog, amire semmi szükség, a jónép kifejezetten rossz szemmel nézi az ilyet.

Nálunk, aki kitart vállalhatatlan nézetei, tettei mellett, vagy bagatellizálja azokat, vagy mindkettő, az igen. Aki elhazudja, letagadja, vagy csak minden önreflexió nélkül, sima politikai számításból átírja saját múltját, az szép karriert futhat be a mai Magyarországon, és még magyarázkodnia sem kell különösebben. Jó példával a jelenlegi kormánypárt járt elől, amely hosszú évek fáradságos munkájával intézményesítette ezt a morális szintet, a pragmatikus, hatalomorientált elvtelenséget.

Amikor a 90-es évek legelején antináci, anarchista és roma civil szervezetekkel az egri Szépasszony-völgyben tiltakoztunk a helyi skinheadek brutális cigányellenes támadásai ellen, mindenki tudta, hogy egy Roy nevű arc a vezetőjük. A lapokban, interjúkban nem is igen tagadta. Roy azonban ma már úgy büszke a múltjára, hogy valójában nem vállalja, "rágalomnak" nevezi, skinheadségét csak akkori rendőrségi kategóriának tartja, ő csupán az egri Nemzeti Ifjak Egyesületét, "az ország első ifjúsági szervezetét" vezette, amelynek szerinte rockerek és punkok is tagjai voltak. A mai pártjához közeli kurucinfó is Sneider "állítólagos múltjáról" ír. 

Sneider Tamás ezért jó jelölt az Országgyűlés alelnöki posztjára: egy személyben reprezentálja a tolerált, állami szinten is intézményesített hazugságot és azt a neonáci pártot, amely semmi kivetnivalót nem talál az olyan képviselőkben, mint ő (lásd pl. az újságírókat fenyegető Zagyva György Gyulát, a pofozkodó Pörzse Sándort, vagy a zsidókat listázni akaró Gyöngyösi Mártont). 2006-ban ő is részt vett az MTV ostromában, ahogy 1992-ben kopasz társaival ő is részt vett Göncz Árpád szégyenletes kifütyülésében. Ráadásul nyilvánvalóan tartja magát pár éve kifejtett nézetéhez, miszerint "Az Európai Unió rosszabb, mint a téeszesítés volt."

Úgyhogy kifejezetten szeretném, hogy Sneider Tamás a köztársaság nélküli Magyarország parlament nélküli Országgyűlésének az alelnöke legyen. Egyszerűen így adekvát.

De mennyire állítólagos ez az állítólagos múlt? A most jobbikos, azelőtt MIÉP-es, még azelőtt torgyánista kisgazda politikusról köztudott, hogy "a küzdelmet a szó szoros értelmében az utcán kezdte": valamikor a nyolcvanas évek végén vehette fel a bomberdzsekijét és Martens bakancsát, és 1994-ben, Sárközi Judit "Kopaszok" című riportkönyvének ifjú kisgazdaként nyilatkozva még viselte. Az egri skinek gyakorlatilag folyamatos cigányellenes razziákat tartottak a városban, megkergették és brutálisan megverték áldozataikat. Mint történt az a legismertebb ügyben, Farkas Béla esetében is.

Az ÉS-ben ismertetett 1992-es vádirat szerint "Az üldözés során Farkas Bélát a Sneider Tamás (I. rendű vádlott) vezette csoport utolérte, majd Farkas Bélát Sneider Tamás leütötte. Amikor a sértett földre került, az I. rendű vádlott és a társaságában levő személyek Farkas Bélát kézzel, botokkal és kábeldarabokkal ütlegelni kezdték, majd a földön fekvő sértettet összerugdosták." A skinek a Nemzeti Ifjak Egyesületének tagjai voltak, és ezt kiabálták: "büdös cigányok, rohadjatok a kurva anyátokba, büdös tőletek a levegő, mocskos cigányok dögszagúak vagytok." Roy nyolc hónap felfüggesztett börtönt kapott.

Az elmúlt években aztán már fiatalkori csíny lett a dologból, Sneider úgy magyarázza az ügyet, hogy 18 évesen egy "maffiózónak", ill. egy "cigány bűnözőnek" kevert le "egy pofont", máshol "személyes ellentétről" beszél, nagyjából ennyi történt. Az pedig külön büszkeség tárgya, hogy városában "a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején nem tudta a maffia megvetni a lábát, mert nem engedték az egri fiatalok". Különben is, Farkas Béla utcai sétálása nyilván igazságtalanság volt, ugyanis "Egyszerűen nem tudok elmenni az igazságtalanságok mellett akkor sem, ha az az utcán történik a szemem láttára."

A kilencvenes évek elején elég komoly volt a helyzet: tucatjával-százával történtek skinhead-atrocitások a hazánkban tanuló színes bőrű diákokkal és romákkal szemben. Az első komoly tömegverekedés kopaszok és romák között 1990 szeptemberében tört ki egy egri szüreti mulatságon. "Már verekedtem, és soha nem futok el, de amúgy nem vagyok bunyós gyerek" – nyilatkozta Roy a Népszabadság riporterének 1992. novemberében, nem különösebben tagadva, hogy áldozataikat bőrszín alapján válogatják ki: "...azt mindenki tudja, hogy a cigányok között sok a bűnöző. Aki tehát cigány, vagyis barna bőrű, annak nagyobb esélye van, hogy kap." Néhány hétre rá, a Magyar Hírlap újságírójának megerősítette: a "szélsőséges magatartásformák elhagyásával, de a szkinhedmozgalom ideológiáját képező értékek megtartásával csatlakozhatnak a kisgazdapárthoz, mivel a párt maga is azokat az eszméket vallja."

Ez így, ebben a formában azonban nem volt igaz. Torgyán és pártja nem volt náci vagy hungarista, de az MDF-KDNP-FKgP koalíció idején egyre jobban sodródott a radikális jobboldalra, és rájött arra, hogy neki nincs pártifjúsága, a szélsőjobber fiatalok viszont kvázi parlagon hevernek, nosza, integráljuk őket. Sneider Tamással 1992 augusztusában léptek kapcsolatba, hogy csatornázza be az Egri Nemzeti Ifjak Egyesületét a pártba, kapnak székházat, infrastruktúrát. (Azokban a napokban tette közzé Csurka István hírhedt dolgozatát a Magyar Fórumban, ami nagy visszhangot váltott ki a széttöredezett radikális jobboldalon.)

Az egri kopaszok, akik közül többen a helyi Bornemissza felderítő században kaptak legális katonai kiképzést, a kisgazdák rendfenntartói gárdájává avanzsáltak: védték a Belgrád rakparti székházat a Torgyán-ellenes puccsistáktól, ott voltak a pártelnök legnagyobb őrjöngésén, az ún. Harag napján, buszokkal utaztatták őket mindenhová. Természetesen felrendelték őket Budapestre 1992 október 23-ára, a Pofosz székházába is, hogy idős urak instrukcióira, szervezett keretek között akadályozzák meg a köztársaság liberális elnökét beszéde elmondásában. Később Torgyán egyszerűen kirakta a skineket a budapesti székházból ("nem tűrök meg a kisgazdapártban Árpád-sávot és darutollat"). Amikor pedig 1995-ben kiderült, hogy az FkgP debreceni irodájába volt bejegyezve a zsinagóga tóráját felgyújtó Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ), nyomban kinyomta a pártból az ezért felelős kisgazda képviselőt, Kapronczi Mihályt. (Ennek a szervezetnek volt tagja a későbbi romagyilkos, Kiss István is.)

Sneider Tamás nem mást, ezt a szubkultúrát, ezt a soha fel nem dolgozott, elhazudott, elbagatellizált magyar közelmúltat jelenti. Pontosan ezért van ott a helye a pulpituson.