6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Török Gábor szerint sokan nem értik, hogy miért nem azonos a kádárizmus, és az orbánizmus. Ezt abból gondolja, amit a kommentelők írtak be egy bejegyzésére.
Török Gábor politikai elemző a Facebookon idézett Németh Miklós életrajzi könyvéből egy olyan részt, amelyben a volt miniszterelnök elmeséli, hogy 1975/76-ban amerikai ösztöndíjat kapott, és az odakint élő magyaroktól kapott átfogó képet az 1956-os forradalomról. Török felteszi a kérdést, hogy ezek után Németh Miklós hogyan dolgozhatott mégis Kádárnak.
A posztra több kommentelő is azzal vágott vissza, hogy ezt a kérdést fel lehetne tenni mindazoknak, akik Orbán Viktor kormányában vállaltak szerepet.
Mire Török a következő bejegyzésében azt írja, hogy érdemes volt Németh könyvét citálnia, mert megint szembesülhetett azzal, hogy ebben az országban sokan még 25 évvel a kádárizmus bukása után sem értik, hogy miért nem lehet egy lapon említeni Kádárt bármelyik mostani politikai vezetővel. "Nem értik, hogy a politikai gyilkosságokat tömegesen végrehajtó, semmilyen demokratikus legitimitással nem rendelkező, a szovjet tankokkal hatalomba emelt diktátor más "minőség", mint a mostani rendszer bármelyik politikusa" - fogalmaz Török, kiegészítve azzal, hogy "Orbán, Gyurcsány és mindazok, akiket a magyarok 1990 után demokratikus körülmények között megválasztottak, bizonyára rengeteg hibát követtek el, és még fognak is a jövőben, de a vizitdíj, az őszödi beszéd, az egykulcsos adó, a netadó, a választási rendszer átalakítása, de akár még a kétségtelenül jelen lévő korrupció sem "ugyanaz", mint a hatalom erőszakos megszerzése, a politikai ellenfelek likvidálása és a diktatórikus hatalomgyakorlás."
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.