Tegyük fel, hogy „A pont” a vasárnapi munka és nyitva tartás engedélyezését, „B pont” pedig ugyanennek a szigorú keretek közé szorítását, esetleg tiltását takarja. Ha egy közepes méretű közép-európai ország nagy sebességgel elindul A pontból B-be, miközben egy nagyméretű nyugat-európai ország kis sebességgel B-ből A felé tart, akkor találkoznak-e?

Igen, és éppen most. Magyarországon és Franciaországban ugyanarról folyik a vita, csak más előjellel. A magyar kormánytöbbség éppen most rúgott egyet a vasárnap lelkesen vásárolgató emberekbe és a kiskereskedelmi szektorba (azt még nem tudjuk, mekkora fájdalmat okozott), a franciák viszont lazítanának a szorításon.

Franciaországban nemrég érkezett másodszor a Nemzetgyűlés elé a vasárnapi munkát liberalizáló ún. Macron-reform, amely első nemzetgyűlési látogatása alkalmával olyannyira kiverte a biztosítékot a baloldali többség egy részénél, hogy Manuel Valls kormányfő kénytelen volt a bizalmi kérdéshez kötni az elfogadását (ami praktikusan úgy működik, hogy ha 24 órán belül nem nyújtanak be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, akkor a javaslatot szavazás nélkül elfogadottnak kell tekinteni, ha pedig mégis benyújtanak, akkor a törvényjavaslat elutasításához egyúttal meg kell buktatni a kormányt is).

A jelenlegi francia szabályozás szerint a polgármesterek évi öt vasárnap engedélyezhetik a kereskedelmi egységek nyitva tartását – a Macron-reform nyomán viszont akár tizenkét alkalommal is sor kerülhet az engedélyezésre.

A gazdasági miniszter nevével fémjelzett javaslat továbbá törvénybe iktathatja, hogy vasárnapi nyitva tartás esetén kötelező 1) az ellentételezés (a pótlék-fizetés), 2) a munkavállalói önkéntesség elvének tiszteletben tartása, illetve 3) egy, a feltételekre vonatkozó, munkaadók és a munkavállalók közötti írásos megegyezés, amely vállalati, területi és ágazati szinten is köthető. Ha tehát a munkaadó szeretne vasárnap is kinyitni, akkor valamilyen szinten kénytelen szociális párbeszédet folytatni a munkavállalókkal és a szakszervezetekkel – úgy tűnik egyébként, hogy a szakszervezetek elég erősek ahhoz, hogy a vasárnapi nyitva tartást több nagy szektorban megtorpedózzák, és azt mondják, ahol lehet, meg is teszik.

Új szabályok vonatkozhatnak a nemzetközi jelentőségű turisztikai területekre és pályaudvarokra, amelyek a módosítás után szintén nagyobb mozgásteret kaphatnak a vasárnapi és esti nyitva tartásra. Most egyébként a 400 m2-nél nagyobb területű élelmiszerboltok vasárnap 13 óráig általában nyitva lehetnek – ez nem változik, viszont a Macron-reform százalékosan kőbe vésheti, hogy minimum mennyi pótlékot kell fizetni a szupermarketek munkavállalóinak a vasárnapi munkáért (erről további vita várható, mert a baloldal egy része minden munkavállalóra kiterjesztené a szabályt, miközben egyes kereskedőknek a pótlékfizetési kötelezettség gyakorlatilag elvinné a teljes vasárnapi profitját).

A Szenátus által módosított második változat legalább olyan konfliktusos, mint a nagy nehezen átpasszírozott első. A jobboldali többséggel bíró Szenátus ugyanis kiterjesztené a nyitva tartás szabályozását az olyan kulturális termékeket árusító egységekre, mint például zeneboltok és könyvesboltok, miközben a 11 főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztató cégek esetében szükségtelennek ítéli a vasárnapi munkavégzésért járó kompenzációt.

Az előbbi módosítás ellen a szakszervezetek tiltakoznak, ideértve a legnagyobb érintett cég, a Fnac alkalmazottait, utóbbi változtatással pedig a kormány nem ért egyet. Mivel a francia alkotmány szerint a Nemzetgyűlésé az utolsó szó, ha a két ház nem jut dűlőre egymással, a Szenátus módosításain könnyedén át lehet lépni. Ugyanakkor továbbra is kérdés, szükség lesz-e ismét a taktikai atomfegyver, vagyis a bizalmi kérdés bevetésére. Látva a Szocialista Párt balszárnyának kritikáit és a miniszterelnök elszánt nyilatkozatait, ez a forgatókönyv egyáltalán nem zárható ki.

A magyar szabályozás sok szempontból szigorúbb, mint az éppen liberalizálódó francia, hiszen csak évi egy szabadon választott vasárnapra enged nyitva tartást (a többi kötött, adventre esik), ráadásul szó sincs arról, hogy vasárnaponként 13 óráig vagy bármeddig nyitva tarthatnának a kiskereskedelmi egységek. Most úgy látszik, hogy az új helyzetnek egy-két népművészeti alkotáson és az internet ellenállásán túl nagy következménye nem lesz.

Magyarország népe belenyugszik, és lassan hozzászokik ahhoz, hogy péntekenként és szombatonként úgy kell feltankolni élelmiszerből, hogy túlélhető legyen a rokonság váratlan látogatása mellett akár egy világháborús csapás is. Persze az ellenzéki pártok igyekeznek meglovagolni és napirenden tartani a tényt, hogy a nép már nem tud kedve szerint elugrálni a sarokra ezért-azért (legutóbb az MSZP tett erre egy visszafogott kísérletet), de a nagy ellenállás csillapodni látszik. Van új ügy, van új balhé, vannak új, lefestendő plakátok. (Amúgy vasárnap ne legyen hasmenésed, ne jusson eszedbe, hogy elfogyott a WC-papír, ha meg mégis elfogyott, keressél papírzsepit!)

Közvélemény-kutatási adatokból tudjuk, hogy a magyarok nagy többsége (körülbelül kétharmada) nem ért egyet a vasárnapi boltbezárással. A franciák véleménye ennél ellentmondásosabb, talán azért, mert több adatunk van tőlük. Miközben Franciaországban ugyancsak a megkérdezettek kétharmada támogatja a vasárnapi vásárlás lehetőségét, a válaszolók 61%-a azt is hozzáteszi, hogy ő személy szerint azért mégsem szeretne ezen a napon dolgozni, kivéve, ha pótlékot és/vagy plusz szabadnapot kap a vasárnapi munkáért cserébe (mint látjuk, a Macron-reform ezen franciák számára tetszetős választ adhat).

A vasárnapi zárva tartás miatt egyeseknek eszébe jutott Orbán Viktor netadós bon mot-ja, miszerint „kommunista dolog az emberek akarata ellen kormányozni”. Csakhogy az emberek akarata nem a közvélemény-kutatásokban mutatkozik meg igazán, hanem szavazófülke magányában, az utcán, a felmutatott erőben. Erő felmutatásával bukott meg a netadó, és felmutatott erő hiányában tartunk ott, hogy hétvégente kamionnyi kaját tankol fél Magyarország.

Úgy tűnik, az embereknek nagyobb rúgás a Skype, a Facebook és az internetes pornónézés piszkálása, mint vásárlási szokásaik messianisztikus alakítgatása. Pedig a Kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról fedőnéven futó törvény még kiskaput is hagyott a kormánynak, arra az esetre, ha a dolgok nagyon feszültté válnának (5.§ (4) bek.): „Kormányrendelet az adott település (településrész) sajátosságaira – különösen az idegenforgalom kiszolgálásának igényére, a vásárlási szokásokra, a foglalkoztatottak számára és a lakókörnyezet érdekeire – tekintettel az üzletek nyitva tartására az e törvénytől eltérő szabályokat is megállapíthat”.

A helyzet tehát az, hogy aki vasárnap is vásárolni akar, annak kérnie kell, hangosan, és lehetőleg úgy, hogy a helyi polgármester annyira aggódni kezdjen az újraválasztásáért, hogy félelmében a Fidesz-elnökségig és a kormányig röppenjen bújával, bajával. Egyelőre azonban úgy tűnik, a fenti kormányrendeletre nincs efféle átütő igény. Mondjuk úgy, ennyire (még?) nem feszült a helyzet.