A Fidesz-kormány kommunikációja olyan orvosra hasonlít, akinek minden betegségre az amputáció az egyetlen gyógymódja. Lehet, hogy a konkrét betegséget éppen eltünteti, de jó eséllyel léteznek emberségesebb, érzékenyebb és okosabb terápiák is az adott bajra – kevésbé látványos, kitartást és gondolatokat igénylő megoldások. Ezek nagy előnye lenne, hogy többször is segíthetnek egy betegen, mint ahány levágható végtagja, kivágható szerve van.

"Jogi eszközökkel kell lezárni a határt" – mondta Kósa Lajos Fidesz-alelnök, "ez nem vasfüggöny építését jelenti" június 9-én. „Nem fizikai határzárról szól a javaslat, azaz nem lesz drótkerítés a határon” – ezt már Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője nyilatkozta egy nappal később. Rá egy hétre bejelentették: a kormány négyméteres fallal zárja le a szerb-magyar határt. A Fidesz persze kiszámíthatatlan és megbízhatatlan bagázs, de az még tőlük is szokatlan, hogy ilyen tempóban hátráljanak ki korábbi politikájuk és legismertebb vezetőik mögül, és csináljanak belőlük hülyét. Ráadásul ez a kisebb baj.

A nagyobb baj, hogy a politikai haszonszerzésre szánt menekültellenes és bevándorlóellenes kampánnyal tisztességesen dolgozó embereket tesznek tönkre, hazánk megítélését újabb mélységekbe taszítják, és élni akaró emberek sokaságát ítélik lényegében halálra.

A világban ma menekültkrízis van. Fél évszázada nem menekültek annyian szülőföldjüktől távolra fegyverek, harcok, háború elől, mint most. Magyarországon mi nagyon pontosan értjük ezt a kényszert, ezt az érzést. Nemcsak most, az Orbán-menekültek százezrei tapasztalják meg a teljes újrakezdés nehézségeit. Egyszer a II. világháború borzalmai, nem sokkal utána 1956 vérbe fojtása kényszerítette szülőföldjétől távolra nemzetünk polgárait. A mi apáink, nagyszüleink barátait, ismerőseit azért, akinek születtek, amit gondoltak, vagy csak azért, mert nem fogadták el egy diktátor hatalom elnyomását. Nem ajándékba kapott élet, pusztán a puskaropogás hiánya várta őket a túloldalon.

De kellett még valami: azok az országok, az a kultúra, ahová távoztak. Azok az országok, ahol egyetlen dolgot kaptak: megpróbálhatták tisztességesen. Ha loptak, ha csaltak, ha bűnt követtek el, a fogadó ország rendőrsége ugyanúgy lesújtott rájuk, mint bárki másra. Talán voltak, akiket meg is bélyegeztek, akiket lenézett a többség, akiktől viszolyogtak. De ők akkor is mentek, mert nekik nem volt mindegy, hogy leköpik vagy lelövik őket.

Az új vasfüggöny, valamint Szerbia menekültek számára biztonságos országgá minősítése nem old meg semmit. Eleve a kerítés becsült árából (22 milliárd forint) pontosan nyolc és fél évig fedezhető Magyarország összes menekültekkel kapcsolatos kiadása a mai szinten (aminek túlnyomó részét az EU fizeti ma is). Ez nyilván nőhet, és nyilván nem nyolcszorosára. Arról nem beszélve, hogy ehhez képest mennyi pénz megy el stadionra, Fidesz-közeli vállalkozókra, és így tovább. Arról se feledkezzünk meg, hogy Magyarország ma is az arányaiban legkevesebb menekültstátuszt odaítélő állam az Európai Unió területén, miközben az EU 1,5 millió eurót, azaz közel félmilliárd forintot utalt át hazánknak menekültbefogadó kapacitásának növelésére. A kormány ehhez képest a legnagyobb tábor bezárását lengette be. Náluk ez a bővítés.

A fal azt jelenti, hogy a mi kormányunk a mi nevünkben úgy döntött, hogy hozzájárulunk ahhoz, hogy terroristák és háborúk elől menekülő családokat küldjenek vissza az Iszlám Állam uralta vagy harcok sújtotta területekre.

Az sem mellékes, hogy épp Orbán Viktor épít falat arra a határra, amit a trianoni békeszerződés állapított meg. Értelme nem lesz: ahogy ugyanis liberális és konzervatív szerzők egyaránt leírták, a kerítés őrzése annyi embert igényelne, mint a Honvédség teljes harci állománya. A fal tehát a következőket éri el: hozzájárul, hogy az Orbán-kormány intézkedéseivel egyre kiszolgáltatottabb emberek dühüket ne a pénzükből dúskáló Mészáros Lőrincek, Rogán Antalok és más fideszesek felé fordítsák, hanem a menekültek felé, akik nem tudnak visszaütni, de még szavazni sem. Emellett embereket küld vissza a majdnem biztos halálba, és talán évtizedekig sem változó előítéleteket mélyít el újabb és újabb magyar generációkban.

No de mit lehetne tenni ehelyett? Ma Magyarországon elenyésző számban vannak védettséget élvező menekültek – 2014-ben például kevesebb mint 240 fő kapott valamilyen védelmet. Egy felelős kormány a fal árának töredékéből megerősíthetné a menedékkérőkkel foglalkozó hatóságokat. Tisztességesen megfizethetné a rendvédelmi szerveket, megerősíthetné munkájuk feltételeit. Javaslatot tehetne az Európai Unióban olyan megoldásokra, amelyek minden államot bevonva tehermentesítik az unió határán fekvő országokat. Tőlünk nyugatra, ahol sokkal előbb jelentkezett jóval nagyobb migrációs probléma, mint nálunk, már készültek javaslatok a témában. Ebbe a vitába beszállni azonban valóban új gondolatokat igényelne, és nem olyan egyszerű, mint felhúzni egy falat a déli határra, amit egyébként meg lehet kerülni.

Ma a Fidesz-kormány évente 50 ezer védelmet kérő, végül 200-400 ebben az országban maradó emberrel riogat, de semmit nem tesz azért, hogy okot adjon félmillió kivándorlónak visszatérni ebbe az országba. Nekik kellene normális munkahely, normális adminisztráció, működő ország, támogató üzleti környezet, az ő gyermekeiknek kéne olyan iskola, ahol fideszes ideológia helyett használható oktatást kapnának, és például programozni tanulnának Wass Albert-szakkör helyett. Mint Angliában.

A menekültek tudatos összekeverése a bevándorlókkal pedig újabb hatalmas bűn. Azokkal a bevándorlókkal, akik arányaiban többet dolgoznak, kevesebbet bűnöznek, mint a többségi társadalom. Azokkal, akiknek 80%-a már akkor beszél magyarul, amikor átlépi a határt. Nem én állítom, hanem a statisztikák. Aki ellenük kelt gyűlöletet, az nem csak erkölcstelen, de kifejezetten árt is az országnak.

Minden generáció életében többször eljön a pillanat, amikor döntenie kell: kicsoda valójában? Hogyan tekint magára? Mit gondolnak majd rólunk az unokáink?

Amikor a világban gyerekek és felnőttek milliói menekülnek a halálból, az ilyen pillanat. Mi magyarok tudjuk, hogy a világban már hoztak jó döntéseket előttünk is: a világháborúk idején vagy épp 1956-ban nem küldték haza meghalni elődeinket. Akkor sem volt könnyű, akkor is volt ellenállás.

De nem azt választották, hogy falakat építenek a határra, falakat építenek az emberek szívébe és fejébe. Mindig lesznek cinikus vezetők, akiknek az együttműködés, a nyitottság és a kulturális sokszínűség addig tart, ameddig szép beszédeket lehet arról tartani. De ezek a beszédek nem érnek semmit, ha a menekülő elé húzott fal veri vissza.

Most újra meghatározó pillanatot élünk át. Az Európai Unió gyökerei a II. világháború utáni békekötésig nyúlnak vissza. Az Európa-projektet erre a meggyőződésre alapozzuk: több van bennünk, ami azonos, több köt össze embert és embert, semhogy bármi igazolhatná a gyilkolást. Európának most újra meg kell szilárdítania értékeit. Meg kell szilárdítani mindazt, amiért létrejött.

Európa lezárta a harcok korát és elkötelezte magát a nemzetközi béke megteremtése és fenntartása mellett. Ezt azonban csak úgy őrizhetjük meg, ha másoknak is segítünk odaérni a béke korához.

Közösen.

A szerző az MSZP budapesti szervezetének elnöke.