Jó pár éve már, hogy próbáltam a környékünkön működő történelmi egyházakkal leülni, és valamiféle közös szegénységellenes-integrációs stratégiát kialakítani. Már akkor is meglepett, hogy milyen vehemensen utasították el ezt az egészet, hangsúlyozva, hogy az ő dolguk a hozzájuk tartozó hívek lelki békéjét megőrizni, az, amiről én beszélek, az a missziók dolga, és köszönik a lehetőséget, de nem kérnek belőle. Pedig ez még az egyházi iskolák tömeges megjelenése előtt volt.

Azóta már azt is látom, hogy a szegények felé fordulás az oktatás terén sem igazán tartozik az egyház felvállalt feladati közé, hiszen lassan kitörlődik a köznevelés szótárából az esélyegyenlőség, főleg épp az ő közreműködésükkel.

Egyre szaporodnak a településeken a „fehér” egyházi iskolák, ahova nem kerül be a hátrányos helyzetű, de legfőképp a halmozottan hátrányos helyzetű, roma gyerek. Mert sajnos, a szegénység mással is együtt jár, tanulási nehézségekkel, szocializációs gondokkal, magatartási problémákkal, be nem fizetett osztálypénzzel, felszereléshiánnyal. És az olyan nekik nem kell. Csak az, akivel nincsen gond. Azok között pedig kevés a szegény cigánycsaládok leszármazottja.

Persze ezen többnyire megsértődnek, ha valaki felveti. Hazugság – mondják, hiszen itt, vagy ott létezik egy-egy olyan egyházi iskola, amelyik felvállalja ezt. Ami igaz, ez azonban nem ellensúlyozza azokat a nagyságrendekkel nagyobb számban működő olyan egyházi oktatási intézményeket, ahol meg nem. Azt a hatást, amit ez a településeken kifejt, az állami iskola szegregálódását, nem mérlegelik.

És azért is hazugság, mondják még, mert ők aztán nem zárnak ki senkit, mehetnének oda cigányok is, az ajtó nyitva áll mindenki előtt. De aki a településen belül van, az pontosan tudja, hogy ez nem így van. Arra pedig, hogy akkor miért nincsenek náluk is mélyszegénységből érkező, pedagógiai többletmunkát igénylő gyerekek, egyszerűen nem válaszolnak. Pontosan tudjuk mi is, és ők is, hogy megvannak a rejtett, vagy a helyi beszédben nyíltan vállalt csatornái az elutasításnak. Mert az egyházi válogathat. Rájuk nem vonatkoznak pl. a beiskolázási körzeti kötelezettségek. Persze a Biblia tanítása vonatkozna, de úgy látszik, ezen túl tudnak lépni.

Mire megy ki ez az egész? Így szeretnének több vallásos embert? Vajon az egyházi iskolába iratkozók tényleg vallásosak, vagy csak eljátsszák a problémamentesebb, elitista iskoláért?  És mi lesz a településen a többivel? A szegregálódó állami iskola nekik milyen lehetőségeket adhat?

Próbálom érteni őket. Néha még a rádióban is meghallgatom a prédikációkat. De a kép számomra nem egységes, nem tiszta. A prédikációkban minden rendben, a Biblia üzenete van fókuszban,  Istennek mindenkire szüksége van, származástól, személytől függetlenül - hallgattam legutóbb is - és azt is, hogy minden hívő embernek elsődleges dolga az odafordulás, mások támogatása, segítése.

Számtalan példabeszéd hangzik el a műsorokban, a rászorulók, a szegények támogatásáról. Azoknak a megsegítéséről is, akiktől mindenki elfordul. A bibliára utalnak mindig, ahol történetek sorát lehet erről olvasni…. de olyan idézetet, ami értelmezhetővé tenné az egyházi cigánymentes iskolák megszervezését, még nem hallottam.

Ha az egyház komolyan venné évezredes küldetését, akkor minden másképp alakulna.

Akkor minden szegregátumban lenne például roma pasztoráció… Hiszen a romák zöme vallásos, ezen a vonalon sokkal gyorsabb és hatékonyabb lehetne a közösségfejlesztés, az összefogás, a törvénytisztelő magatartás betartatása, a többségi szabályokhoz való igazodás. A településeken mégis kevés lelkész próbálja bevonni őket, igaz, sok helyen nincs is igazán hitélet, egyszer egy lelkipásztor azt mondta nekem, ki sem ejti a szót a száján a tempolomban, hogy cigány, mert akkor a maradék híveit is elveszítené.

Pedig a jó példa fellelhető az országban, van pár hely, ahol jól működik ez. De miért csak ennyi? Miért nem ezt teszik általánossá, felkészült papokat küldve minden roma közösségbe? Miért nem azokon segítenek, akik a legjobban rászorulnak?

Ezt a feladatot nem lehet adományosztó eseményeken kipipálni… és mellette más területen meg pont az ellenkezőjét téve elutasítani őket. Mindezt, mint a mi vidékünkön is, egy egyházon belül.

Pedig a terepi tapasztalatokban annyira látszik, hogy az egyház közösségszervező, lelki támaszt adó munkája jó beavatkozási pont lenne az integrációban.

Ha ebbe fektetné az egyház az államtól, az adófizetőktől kapott pénzt, akkor ez segítség lenne. De e helyett a szegregáló oktatásba fekteti, és csak növeli a szakadékot a társadalomban. Számomra ez az egyházi viszonyulás nem tiszta. És ezért nem is érzem hitelesnek.