- kiáltott fel a félszemű zongorista a kocsmai lövöldözés kezdetén, amikor egy eltévedt pisztolygolyó teljesen megvakította. Talán nem véletlen, hogy ez a rejtői hangulatú mondat jutott eszembe az épp aktuális „bürokráciacsökkentő” csomagról, amelyet szinte minden párt üdvözölt már. S akik nem szóltak eddig, azoknak a némasága mögött csupán a bűnösök cinkos hallgatása áll. Nincs ugyanis olyan párt, amely kormányzati vagy önkormányzati hatalomban maga ne próbálkozott volna, vagy manapság ne kísérletezne ugyanezzel.
Történhet mindez azért, mert az évtizedek óta folyó, bokaszintű politizálás következtében szinte senki se tudja már, hogy mit jelent a bürokrácia fogalma, s hogy milyen mérhetetlen károkat okozott eddig is, és okozhat még a jövőben a dilettáns hatalom harca a bürokrácia ellen. A Kádár-rendszer is szitokszóként használta e fogalmat. A munkás-paraszt hatalom szemben állt ugyanis a „nem termelő”, lebürokratázott értelmiséggel. Politikusaink tudják-e vajon, hogy mely ideológia „szerves” folytatói a bürokrácia elleni harccal?
Holott a szakirodalomban könnyen megtalálható Max Weber máig érvényes – valódi demokráciákban ma is alkalmazott – meghatározása a bürokráciáról. A közérdeket jelentő közszolgálatról, a pártpolitikáktól független racionalitásról, és a szakértelemről. A lámpáról. S a lámpafény védelmezőjéről: a bürokratáról, azaz, a szakértőről. A közigazgatási szakemberről (például a közjogászról), az orvosról, pedagógusról, könyvtárosról, szociális munkásról, sőt, a rendőrről, katonáról, ügyészről, bíróról is, ha a fogalmat jól alkalmazzuk. Akiknek tanult szakmáik szabályai szerint, mindig a hatályos jognak, továbbá a valóságnak, és a köz érdekeinek megfelelően kell cselekedniük, mert a közérdek alkalmazottai. Ekképp szembe kell szállniuk a pártpolitikák önkényeivel, túlhatalmaival, a közérdeket mindig felülírni akaró magánérdekkel. De lojálisnak kell maradniuk ugyanekkor a szakmai szabályok és a jogszabályok kereteit át nem lépő, demokratikusan választott országos és helyi hatalmakhoz is.
Az elmúlt huszonöt évben azonban minderről szinte szó se esett. A bürokráciát összekeverték, összetévesztették a pártpolitikák vezérelte, apparátusi rendszerek szolgálta uralommal. A bürokratákat pedig az aktuális parancsoknak bármi áron megfelelő apparatcsikokkal. A közvélemény megtévesztésében, apparátusokkal és apparatcsikokkal szembeni jogos ellenszenve fenntartásában a magánérdeket érvényesítő „új” magyar tőkéseknek volt, van történelmi szerepük, felelősségük.
E rossz politikák „olcsó” állama pedig, látjuk, működésképtelen közigazgatást, oktatást, egészségügyet, szociális ellátást, kultúrát, és rendőrséget, honvédelmet, nem pártatlan ügyészséget, bíráskodást „eredményezett”. Egyenlőtlenségeket, a közszolgálatok nélkülözhetetlen tevékenységeinek súlyos hiányait hozva létre a társadalomban. „Jó kormányzást” emleget minden párt, ám csak a saját érdekei szerinti önkényes – és gazdasági magánérdekek által vezérelt – értelmezésben. A politika arról szaval, hogy ügyfélbarát közigazgatást teremt, de a valóságban hatalmaskodó apparatcsikok (és nem bürokraták) hajtják el az ügyfeleket úgy, hogy a megaláztatástól eszükbe se jusson hivatalhoz fordulni. Pályaalkalmatlan, de pártpolitikailag hű „tanárok” hatalom által ösztönzött károkozásai a diákok rossz tudásszint-felmérési eredményeiből derülnek ki. Ám a mindennapokban ennél sokkal egyszerűbben: általános műveletlenségükből, közgondolkodásuk szűkösségéből, manipulálhatóságukból. S a közismert példákat sorolhatnánk még a közszolgálati szakterületek szinte mindegyikéből.
Eközben a valódi, Max Weber-i bürokrácia rendszerei háttérbe szoríttattak, bürokratái (szakemberei) kiszoríttattak az elmúlt évtizedek közszolgálataiból. Közérdek által vezérelt, pártpolitikáktól független racionalitást, szakértelmet alig találunk a mai rendszerekben, s a dolgozók többségének munkájában. Ezért érdemelnek kiemelt, nagy tiszteletet közöttük a kivételek, az „ellenállók”, akik – gondoljunk az egészségügy egyes területeire, vagy a szociális ellátásokra – hivatástudatukkal fontos közszolgálatokat tartanak életben. Azt gondolom (és tudom, nem vagyok ezzel egyedül), hogy mindez nem mehet így tovább.
Ha van közös érdeke e század magyar polgárainak, esélyegyenlőtlenségektől sújtott társadalmunkban, akkor az a közszolgálatok újjáélesztése, s nem a harc a bürokrácia ellen. Az ésszerűen szervezett, szakértelemmel működő állami, önkormányzati közfeladat-ellátás csökkentése a kiszolgáltatott társadalom elleni bűntett. Ma a Max Weber-i bürokrácia talpra állítása, újrateremtése a valódi lecke hazánkban. S benne a bürokrata (szakértő) munkafeltételeinek, béreinek, pártpolitikáktól való védelmének, megbecsülésének megteremtése. Négy feladat megoldásával.
A közfeladatok szakszerű, korrekt és a társadalmi valóság szükségletei szerinti, esélykiegyenlítő célú számbavételével. Közszolgálati szakértők, és nem (mint a múltban történt már) gazdasági, profitorientált magáncégek által megvalósítva. Azért tartunk fenn államot és önkormányzatot, hogy minket, családjainkat és közvetlen közösségeinket az élhető élet esélyéhez juttasson. Ezt az érdeket kell érvényesíteni a modern állam és önkormányzat feladatainak összegzése során.
Ha rögzítettük (társadalmi konszenzussal, akár népszavazással is legitimálva), hogy mi a bürokrácia feladata, a létrejövő régi-új rendszert, és a közszolgálati szakterületek szakmai szabályait kell összehangolni. S erre a kiegyensúlyozott rendre kell aztán feladatalapú finanszírozást, és éves, átlátható költségvetéseket alapozni. Nem lesz drágább ez az új állam és önkormányzat, mint a hiányt és pazarlást elegyítő, mai „olcsó”.
S végül, de nem utolsósorban a széles értelemben vett bürokraták (a szakértők és segítőik) létszámait a feladatok alapján, szakmai foglalkoztatási protokollok szerint kell meghatározni. Az így kialakult létszámba tartozók mindegyikét közszolgálati foglalkoztatásba véve. Nem a magánérdekek, hanem a közérdek érvényesítésére kötelezve őket. Olyan közszolgálati jogállást alkotva, amely érdemben védi tevékenységüket és személyüket minden pártpolitikai, és annak szolgálatába állított, pl. költségvetési fenyegetettségtől.
A bürokrácia, a racionalitás, a szakértelem elleni harcot pedig be kell fejezni. Nem csökkentésre, hanem fejlesztésre, a társadalom egészét segítő közszolgálatokra van szüksége a XXI. századi Magyarországnak. S olyan bürokratákra, akik az államot, az önkormányzatokat, és minket, polgárokat egyaránt jól szolgálnak.
Ne „vak zongoristák” döntsenek a lámpa sorsáról. A klasszikus közszolgálatok bürokratikus rendszerei olyan társadalmi értékek, melyeket védeni és fejleszteni mindannyiunk elemi érdeke. Tudjunk erről és tegyünk érte!
A szerző társadalomkutató, volt közszolgálati kormánymegbízott
Egy kiadós gombamérgezéssel indul François Ozon új filmje, a Ha megérkezik az ősz. A termékeny francia filmrendezővel az öregkori ráncok szépségéről, az Elemi ösztön nem múló vonzerejéről, egy szexi nagymamáról, egy pusztító családi vacsoráról és Nicole Kidman plasztikai beavatkozásairól is beszélgettünk.
Vasárnap hajnalban megvolt az eszkaláció, két nappal később a kapituláció is – nem így képzelnénk két atomhatalom háborúját. Irán megrogyott, de ennek a háborúnak valójában aligha van vége.
Iránnak az lehet a fő tanulság a most véget érő háborúról, hogy atomfegyver nélkül nem tudja megvédeni magát.
Látványosan távol tartotta magát a közel-keleti konfliktus értékelésétől Orbán Viktor. A kormányfőnek csak hazai használatra van mondása a fejleményekről.
Alapesetben a harcsa félénk állat, azonban ha a fészkét védi vagy fenyegetve érzi magát, támadásba lendül.
Megerősítették, hogy készek a kutatóhálózatról leválasztandó négy központ átvételére.
Elemzésünk a Tisza és a Fidesz első szakpolitikai vitájáról.
