A magyar kormány annyira leépítette a diplomáciai kapcsolatait, olyan mértékben háziasította és beltelkesítette a Magyarország határain kívüli politikai szervezeteket, hogy immár sem a jószomszédi viszonyra, sem a Budapestről támogatott kisebbségpolitikára nem lehet számítani. Minden Bukarest jóindulatán, stabilitásán múlik, és ez nem feltétlenül megnyugtató perspektíva.

(Igaz, pánikra sincs nagyon ok: az EU-nak és Amerikának megfelelni akaró Románia nem fog elcsúszni a kisebbségi banánhéjon. Megvannak ennek az országnak is a kimérái, belső feszültségei, de – amint a korrupcióellenes ügyek sokasága látni engedi – van kiút mindebből, mert van ehhez széleskörű, sokszor átbeszélt társadalmi konszenzus). Ma már a magyar politikának a térségben nincs jelentősége, nincs tétje.

...az ukrán–görög válságövezetek ütközőpontján, a még mindig vergődő délszláv térség szomszédságában felnövőben új, nagyon komolyan veendő tényező. Olyan ország, amelynek nem akart partnere, és nem tudott versenytársa lenni Magyarország. Amelynek lehetőségeiről és erejéről valószínűleg sejtelme sincs a mai magyar politikának. Nemcsak nem tud szót érteni vele, de fogalma sincs, kit, hogyan és mivel lehetne megszólítani. Nemcsak Semjén Zsolt nem tud jó hírrel szolgálni, de a Semjén Zsolt által képviselt kormánynak sem lehet jó hírt mondani. Csak valami olyasmit: „el tetszett tévedni”, vagy azt, hogy „le tetszett esni a térképről”.

A teljes cikk a nyomtatott HVG-ben olvasható.