Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtésbe kezdett Orbán Viktor lemondásáért. Hétfő estig már majdnem 1600-an adták virtuálisan a kézjegyüket.
„Egyetért-e azzal, hogy Orbán Viktornak le kell mondania, ha a kormány által kezdeményezett októberi népszavazás érvénytelen lesz?” – tette fel saját kérdését az ellenzéki párt az aláírásgyűjtő oldalon.
A DK szerint az október 2-i népszavazás Orbán rendszeréről szól. „Orbán legfontosabb politikai ügyéről kell majd szavaznunk, amiben ő maga kezdeményezett népszavazást. Ha a népszavazás érvénytelen lesz, azzal Orbán legfontosabb politikai ügye bukik el. Ez pedig egyet jelent Orbán bukásával” – vélik a pártnál.
Hétfő este negyed 8 után pár perccel 1566-ot mutatott az aláírásszámláló. Ha meg is ugrik jelentősen ez a szám, és esetleg tényleg érvénytelen lesz az októberi népszavazás, akkor sem valószínű azonban, hogy Orbán Viktor papírért rohan és gyors mozdulatokkal kanyarint egy lemondó nyilatkozatot.
Orbán: "Szép lassan egyre több lesz a muszlim" - Elindult a politikai szezon
Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdeti veszi az őszi törvénykezési szezon a Parlamentben. Gazdasági sikerek mellett nyilván hallunk tőle a migrációs kérdésekről, és Brüsszelről, amelyet kötcsei beszédében olyan kitüntetett helyen szerepeltetett. Tán az SZDSZ és Csurka is előjön. Amire nem várunk utalást: Matolcsy György veszedelmes viszonyai és a felcsúti rendőrség feltűnő aktivitása.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.