Tetszett a cikk?

Rónaky Józsefet, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatóját választotta elnökévé a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) hétfőn Bécsben megkezdődött éves közgyűlése.

Az osztrák fővárosban szeptember 24-ig tartó tanácskozáson a NAÜ 137 tagországának küldöttségei vesznek részt. Az évente egyszer tartandó közgyűlés feladata, hogy meghatározza a szervezet következő évi programjait, és elfogadja az ügynökség költségvetését.

A közgyűlésen mindenekelőtt a nukleáris biztonsággal, az atomsorompó-szerződésben foglaltak végrehajtásával, a biztosítéki egyezmény alkalmazásával, valamint a nukleáris létesítmények védelmével kapcsolatos kérdéseket vitatják meg.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

250 milliárd forintot tol az MNB a költségvetésbe

250 milliárd forintot tol az MNB a költségvetésbe

Változtatni, váltani kényszerül a járvány miatt? Ezeket tartsa a fejében!

Változtatni, váltani kényszerül a járvány miatt? Ezeket tartsa a fejében!

Ismét változott a posták nyitvatartása, és könnyítést kapnak a nyugdíjasok

Ismét változott a posták nyitvatartása, és könnyítést kapnak a nyugdíjasok