Tetszett a cikk?

A múlt csütörtökön elrabolt túsz lefejezését az-Zarkávi terrorista csoportja jelentette be hétfőn.

Eugene Armstrong építési vállalkozó tetemeként azonosították a lefejezett férfi holttestet. A túsz lefejezését az Abu Muszab az-Zarkávi vezette at-Tauhíd val-Dzsihád (Egyistenhit és Szent Háború) szervezet jelentette be hétfőn internetes közleményben. A szervezet videót is bemutatott a kivégzésről. A kilencperces felvétel hitelessége megbízhatóan nem ellenőrizhető, de annak a terroristának a hangja, aki a narancssárga overálba öltöztetett, bekötött szemű, zokogó túsz mögött állva a kivégzésről szóló közleményt felolvassa, állítólag hasonlít a csoport jordániai vezetőjének korábbi közleményein hallott hanghoz.

A szélsőséges szervezet azt hangoztatta, hogy a kivégzést azért hajtotta végre, mert az Irakot megszálló amerikai erők nem teljesítették az iraki börtönökben fogva tartott nők elengedésére vonatkozó követelését. A túszejtők múlt szombaton két napot adtak erre az amerikai hatóságoknak. A szélsőséges csoport hétfői közleményében egyúttal a fogságában lévő másik két túsz - az amerikai Jack Hensley és a brit Kenneth Bigley - közelgő kivégzésével fenyegetőzött arra az esetre, ha követeléseit továbbra sem teljesítenék.

Eugene Armstrongot és két társát múlt csütörtökön rabolták el az iraki főváros Manszúr nevű negyedében lévő szállásukról. (MTI)

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Szijjártó: A nemzetközi liberális mainstream ismételten össztűz alá vette Magyarországot

Szijjártó: A nemzetközi liberális mainstream ismételten össztűz alá vette Magyarországot

A németek kollektív amnéziájával szembesít egy új könyv

A németek kollektív amnéziájával szembesít egy új könyv

Müller Cecíliának üzentek a háziorvosok: a járási hivatal kötelessége a védőfelszerelések biztosítása

Müller Cecíliának üzentek a háziorvosok: a járási hivatal kötelessége a védőfelszerelések biztosítása