Tetszett a cikk?

A két amerikai túszát kivégző iszlámista terrorszervezet szellemi vezére néhány napja életét vesztette egy amerikai légicsapás során Bagdadban - adta hírül egy jordániai lap és több muszlim vallási elöljáró.

A 35 éves Abu Anász as-Sámi sejk múlt pénteken halt meg Bagdad Abu-Graib városrészében, amikor rakétatalálat érte a gépkocsit, amelyben utazott, egy amerikai légitámadás során. A jordániai fővárosban, Ammánban élő családja már készül a halott virrasztására és eltemetésére - mondják a családhoz közelállók.



A palesztin származású jordániai állampolgár as-Sámi az Irakban tevékenykedő legaktívabb ellenálló szervezet, az Egyistenhit és Szent Háború szellemi vezetője volt, s így közeli tanácsadója a szervezet vezérének, Abu Muszab az-Zarkávinak. Ez az al-Kaidához kapcsolódó terrorista csoport hajtotta végre Irakban a legnagyobb szabású támadásokat, így az ENSZ bagdadi képviselete elleni tavalyi robbantásos merényletet és több nyugati túsz megölését.



Vezére, az-Zarkávi feltevések szerint saját kezűleg fejezte le hétfőn az első amerikai túszt, Eugene Armstrong üzletembert. A lefejezést videofelvételre rögzítették és nyilvánosságra is hozták. Azt is valószínűsítik, hogy as-Sámi mondta hangszalagra a szervezet olyan üzeneteit, mint amelyik például a múlt hónapban kilátásba helyezte Ijád Allávi ideiglenes iraki kormányfő, továbbá iraki katonák és rendőrtisztek meggyilkolását.



Az Al-Ghad című független jordániai lap a családra hivatkozva közölte szerdán as-Sámi halálhírét, amit a katari al-Dzsazíra hírtelevízió már a hét elején jelentett. A lap értesülése szerint as-Sámit Ammánban fogják eltemetni, ahonnan tavaly az iraki háború kitörése után as-Sámi átment a szomszédos országba. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!