Mahmúd Ahmadinedzsád új (még be nem iktatott) iráni elnök szükségesnek tartotta hangsúlyozni megválasztása után tartott első sajtóértekezletén: "Iránnak nincs igazán szüksége arra, hogy helyreállítsa kapcsolatait az Egyesült Államokkal, az ország anélkül is lendületesen fejlődik."

Keményvonalas

Ahmadinedzsád sohasem csinált titkot iszlámista meggyőződéséből, mindig is síkraszállt az 1979-es iszlám forradalom eszméiért, noha szinte az egyetlen az ország főbb vezetői közül, aki nem visel és soha nem is viselt vallási tisztséget, címet. Elnökválasztási kampányában "új iszlám forradalmat" szorgalmazott, amely jólétet teremt "a szegények, a mezítlábasok" számára. Mindig is elutasította elődjének, Mohammed Hataminak azokat a kísérleteit, amelyeket politikai reformok bevezetésére és a Nyugathoz való közeledésre tett. Külpolitikai tapasztalata gyakorlatilag nincs. Egyetlen külpolitikai szereplése, amely nemzetközileg valamelyest ismertté tette nevét, Klaus Wowereit berlini kormányzó polgármesterrel folytatott heves vitája volt 2004 tavaszán. Tiltakozott, amikor a német főváros vezetősége emléktáblát akart elhelyezni a berlini Mykonos étterem előtt, ott meggyilkolt iráni kurd ellenzékiek emlékére.

1980-ban szakadtak meg a két állam kapcsolatai, miután iráni diákok 444 napon át túszként fogva tartottak 52 amerikai diplomatát az Egyesült Államok teheráni nagykövetségén. Azóta Washington gazdasági embargót tart érvényben Irán ellen, és befagyasztva tartja az ázsiai ország amerikai bankokban elhelyezett betéteit.

George Bush amerikai elnök "a gonosz tengelyébe" sorolta Iránt, a nemzetközi terrorizmus támogatásával gyanúsítja, és feltételezi róla, hogy titokban atomfegyver megszerzésére tör. Éles szavakkal bírálta a most lezajlott iráni elnökválasztás menetét is.

Így tehát még ha jobb belátásra térne is Teherán, nem biztos, hogy a másik oldalon meglenne a fogadókészség. Ahmadinedzsád jó ideig az iszlám köztársaság egyik legszilárdabb ideológiai és belpolitikai támaszának, a Forradalmi Gárdának a tisztje volt. A forradalmi gárdisták azt festik rakétáikra, hogy "letöröljük Izraelt a térképről". Az amerikai vezetők nem szívesen állnak szóba ilyen emberekkel - mondta egy névtelenül nyilatkozó diplomata.

Ahmadinedzsád legyőzött vetélytársa, Ali Akbar Hasemi Rafszandzsani legalább félig nyitva hagyta az ajtót a Washingtonnal folytatandó tárgyalások előtt. Győzelme esetén is csekély lett volna az esély a kapcsolatok helyreállítására, de lett volna némi esély. Rafszandzsani úgy képzelte el a közeledést, hogy első lépésként az amerikaiak visszaadják a befagyasztott iráni javakat. Ez irreális elképzelés, de legalább benne rejlik egy kompromisszum halvány lehetősége. Az elnökválasztás kimenetele véget vetett ennek a lehetőségnek is - fejtegette egy nyugati állam teheráni nagykövete.

Igaz ugyan, hogy egy ilyen horderejű kérdésben nem az elnök dönt, akinek az iráni alkotmány meglehetősen szűkre szabta a hatáskörét, hanem Ali Hamenei, az iszlám köztársaság legfőbb vallási és politikai vezetője, ám ha a rezsim valamikor úgy gondolja majd, hogy ideje lenne felújítani a kapcsolatokat, akkor az államfőnek is nyilván lesz szava a végső döntés kialakításában. Rafszandzsaninak van némi befolyása Hameneire, és van meggyőző ereje is. Mindezt valószínűleg az Irán és Amerika közti közeledésre használta volna fel.

Az elnökválasztás eredménye azt tükrözi, hogy az iráni társadalom nagy része (főleg a szegények rétege) előbbre valónak tartja gazdasági nehézségeinek orvoslását, mint az ország nemzetközi kapcsolatrendszerének kérdését. Ahmadinedzsád arra építette választási kampányát, hogy gyors és látványos javulást ígért a legszegényebb rétegek életszínvonalában. Ígéretei eleve arra kötelezik, hogy ő és kormánya jó ideig az ország belső problémáira összpontosítson, és kerülje a nagy horderejű külpolitikai kezdeményezéseket - vélekedett egy neves gazdasági lap szakértője.