A elnökség utolsó hónapjának kompromisszumkereső erőfeszítéseit ráadásul borús keretbe helyezték az EU alkotmányos szerződéséről tartott franciaországi és hollandiai népszavazások, amelyek elutasító eredménye rávilágított arra, hogy az unió válsághelyzetbe került, nem utolsó sorban azért, mert a lakosságot nem tudta kellő mértékben bevonni politikájának alakításába.

Luxemburg már a félév kezdetén jelezte, hogy az említett célkitűzések mindegyikét teljesíteni szeretné júniusra, és március elejéig úgy is látszott, hogy erre esély kínálkozik. Akkor azonban kiderült, hogy Horvátország nem tudott eleget tenni a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges valamennyi feltételnek, így ezek az eredetileg tervezett március 16. helyett máig nem kezdődtek meg. Tekintettel arra, hogy brüsszeli közlések szerint Törökország viszont közel jár a neki szóló kritériumok teljesítéséhez, könnyen elképzelhető, hogy Zágráb végül Ankara után ülhet csak tárgyalóasztalhoz (bár ahhoz kétség sem fér, hogy jóval előbb állhat majd fel onnan).

Eljutott a következő szakaszba viszont Bulgária és Románia, amelyek a tervek szerint április 25-én aláírták a csatlakozási szerződést. Az ő aggodalmaikat is növelte azonban a két nemleges népszavazás, amelyekért egyebek között a túl gyorsnak tartott bővítést tették felelőssé, és több politikus immár nyíltan a folyamat lassítása mellett tette le voksát. Szófia és Bukarest esetében mindazonáltal a legrosszabb eshetőség az lehet, hogy az unió ürügyet talál a szerződésben szereplő záradék alkalmazására, és egy évvel - 2008-ra - eltolja belépésüket.

A két nagy gazdasági témakör közül Luxemburg sikerrel teljesítette a nehezebbnek tűnőt, a stabilitási paktum reformját: ebben az euróövezet leendő első emberének, Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnöknek jelentős személyes szerepe is volt. A paktum általános vélemény szerint úgy lett rugalmasabb, hogy közben nem tesz lehetővé lazítást a stabilitást egyedül garantálni tudó költségvetési szigoron.
 
Juncker személyes kudarcként élte meg a költségvetési tárgyalások eredménytelenségét, amelynek tényezői között mindazonáltal vaskosan figyelembe kell venni a csupán két héttel korábban rendezett népszavazások eredményét, hiszen a váratlan lakossági pofon számos uniós vezetőt elbizonytalanított, másokat pedig keményen elutasítóvá tett. Hosszú távú költségvetés nélkül nehezebben tervezhetők az uniós kiadások 2007 után, és ez bonyolíthatja az új EU-tagországok felzárkózásának folyamatát is. 

Megjegyzendő, hogy a költségvetési tárgyalások hősei az új tagállamok lettek részesedésük egy részének felajánlásával, Magyarország pedig a kudarc után külön is felhívta magára a figyelmet a Brüsszelben immár Budapest formulaként emlegetett javaslatával, amelynek lényege egy 3 évre szóló, átmeneti költségvetés esetleges megtárgyalása.

Az elnökség eredményeit az Európai Parlament képviselői előtt összefoglalva Juncker kijelentette: az elmúlt fél évben új lendületet adtak a lisszaboni stratégiának, és előrelépés történt az innováció, a kutatás, a versenyképesség és a munkahelyteremtés területén. A negatív oldalt illetően azt szögezte le: "Valódi válsághelyzetből kell kilábalnunk. Ez a válság mély, és nem pusztán költségvetési kérdésről van szó.”

A jövő mondja meg, hogy sikernek tekinthető-e a félévzáró csúcsértekezleten elindított, úgynevezett D-terv, amely uniós össztársadalmi vitát jelent az együttműködés minden területét átfogó alkotmányos szerződésről. Ennek során a lakosság ugyan az alkotmány alapos megváltoztatására nemigen számíthat, de arra igen, hogy végre kellően kimerítő magyarázatot kap a szerződés - és azzal együtt a európai országok magasabb rendű együttműködésének - fontosságára, tartalmára, illetve az annak elfogadásában rejlő előnyökre.