A megállapodás mérföldkő a két ország kapcsolatainak javulása útján, miután 1980-1988 között háborút vívtak egymással, s még nemrégiben is elhangzott Bagdadban az a vád, hogy Teherán átengedi a területét az új iraki rendszer ellen irányuló támadásokhoz. Tavaly, amikor Irán kiképzési segítséget ajánlott fel az iraki határőrségnek, fagyos elutasításba ütközött.
"Új fejezet kezdődik a kapcsolatainkban Irakkal. Széleskörű védelmi együttműködésbe fogunk. Bizottságokat alakítunk az aknák felszedésére, az eltűntek azonosítására... és arra, hogy segítsük az iraki hadsereg kiképzését, újjászervezését és modernizálását" - jelentette ki Ali Samháni tengernagy, Irán védelmi minisztere egy sajtótájékoztatón, amelyet Teheránba látogató iraki kollégájával együtt tartott.
Arra a felvetésre, hogy az Egyesült Államok ellenezheti az iraki-iráni katonai együttműködést, Samháni határozottan leszögezte: "senki sem tud megakadályozni bennünket a megállapodásban". Ugyanezt hangsúlyozta Szaadún ad-Dulaimi iraki védelmi miniszter: "senki sem diktálhat Iraknak a többi országgal való kapcsolataiban".
Katonai együttműködésbe kezd Irán és Irak
Katonai együttműködési megállapodás tervét jelentette be csütörtökön Irak és Irán, hangsúlyozva, hogy ebben senki sem akadályozhatja meg őket.

Hadházy Ákos: Meg akartak ölni, vagy nem tudom
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.
Állami kitüntetést kapott Rubint Réka
Végképp kitörölték a Matolcsy-korszakot Mészáros Lőrinc bankjából
Enyedi Ildikó: Feszült, keserű és méltatlanul alantas a közbeszéd, annál meglepőbb, hogy mennyi kedvességgel találkozik az ember
Két körben is egyeztettek a washingtoni tárgyalások eredményeiről a világ politikai vezetői, Orbán Viktort az egyikre nem hívták meg
Toroczkai László zavarta meg Magyar Péter országjárását Dorogon – videó
Pedig még kezet is ráztak.
„Neked jó lesz az albérlet is” – újabb hamis AI-videó jelent meg Magyar Péterről
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom videója szerint Magyar „megtámadta” a fix 3 százalékos lakáshitel-programot.
Fehér cápa támadt egy ausztrál szörfösre, kettéharapta a deszkáját
Sikerült elkapni az 5 méteres állatot, de hamar ki is szabadult a fogságból.
Thürmer Gyula lánya és Bencsik András fia is feltűnik az orbáni nagystratégia új alapítványában
Nagy Mártonnal és Gönczi Gáborral támad a Gazdálkodj Okosan Digitálisan Polgári Kör
Bekapcsolva maradt a mikrofon, amikor Giorgia Meloni arról beszélt: legszívesebben sose nyilatkozna az olasz sajtónak
A Bundeswehr főtervezője elmondta, hogy vonulna át orosz fenyegetés esetén több százezer NATO-katona Európa keleti szélére
Le Monde: Magyarország Európa beteg gazdasága
Öngyilkos lett egy finn képviselő a helsinki parlamentben
Elpusztult Szása, a budapesti állatkert kistigrise
A tavasszal született kölyök agyvérzés és epilepsziás rohamok miatt kezelték, de nem tudtak segíteni rajta.