A merényletet Kína északnyugati részén, a fővárostól Pekingtől mintegy 600 kilométerre követte el egy - mint a jelentésből kitűnt - hírhedt gyilkos, akit a rendőrség régóta keresett, s akkor talált rá. A férfi "bosszúból" egy robbanószerekből álló csomagot hajított egy férfira, s azt követően történt a robbanás. Az Új Kína azt jelentette, hogy a merénylet következtében negyvenhét személy sebesült meg, de halálos áldozatot nem követelt a robbanás. Az épületben kisebb anyagi károk keletkeztek.
Merényletet követtek el egy kínai bevásárlóközpontban
Csaknem ötven személy sebesült meg, amikor merényletet követtek el egy kínai bevásárlóközpont ellen- jelentette az Új Kína kínai hírügynökség szerda este.

Trump feltétel nélküli megadásra szólította fel Iránt
Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Életmentő műtétet hajtottak végre Ujhelyi Istvánon
Szívbillentyű-megnagyobbodása volt Ujhelyi Istvánnak, így műtőasztalra kellett feküdnie.
Eltörölték a kampányköltés felső korlátját: a DK-tól a Tiszáig megnéztük, kinek mit jelent ez
Orbán a Parlamentben: Pontosan tudjuk, mi a helyzet ebben az országban
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Kovács Bálint: A Fidesznek már tényleg nincs tovább a magyar katonás propagandavideónál
Szentkirályi Alexandra csomagtartós túszejtésekről álmodozik, Orbán Viktor pedig már egyenesen azt állítja, hogy a gyerekeink fognak meghalni az ukránok miatt.
Brüsszel nem viccel: tényleg meg kell szabadulni az EU-nak az orosz olajtól és gáztól
Nagy Márton szerint Budapest félrevezette a bíróságot, hogy megkapja az azonnali jogvédelmet
Máris megvan Lázár minisztériumában a lemondott közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkár utódja
Első fokon 5-5 év börtönt kaptak a pécsi buszper vádlottjai
A bíróság emellett a két vádlottat a 606 milliós kár megtérítésére is kötelezte.