Váratlan dologra készül az Orbán-kormány, az utódja százmilliárdokat bukhat a rezsicsökkentés miatt
Kiürítené a különleges, az oroszoktól szuperdrágán megvett földgázkészletet a kormány.
Első ízben nyilatkozott egy arab hírtelevízióban az izraeli védelmi miniszter, aki elsősorban arra használta fel az alkalmat, hogy megindokolja a Gázai övezetből történő izraeli kivonulást.
A héber nyelven, Valid el-Omari újságíró által rögzített félórás beszélgetésből vasárnap este részleteket sugárzott a csatorna, amely a jövő héten teljes terjedelmében is levetíti az anyagot.
Az interjú lehetővé tette, hogy Mofaz elmagyarázza az arab nézőknek azokat a biztonsági megfontolásokat, amelyek Izraelt a Gázai övezetből való kivonulásra késztették, illetve azt, hogy ennek végrehajtása során milyen nehézségek várhatók - nyomatékosította a védelmi tárca szóvivője.
Mofaz egyebek mellett szót emelt a palesztin gazdaság fellendítése mellett, mondván, hogy az megerősíti a Palesztin Hatóságot, és csökkenti a terrorizmus támogatottságát. Elmondta azt is, hogy Izrael "naponta háromszor imádkozik a békéért", mert a békés egymás mellett élés kívánatosabb a háborúnál - ismertette az izraeli szóvivő az interjú néhány részletét.
Kiürítené a különleges, az oroszoktól szuperdrágán megvett földgázkészletet a kormány.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős.
A filozófus nem hiszi, hogy Magyar Péter a liberális demokrácia helyreállításának bajnoka lesz.
Meglehetősen szabad kezet kapna.
A volt miniszter főtanácsadó lesz.
A HVG által megkérdezett infektológus szerint nem kell rettegni.
Május vége óta többször is el kellett halasztani az Ax-4 misszió indítását.