Eljárás indult a „villalakó” kormányfő ellen

Az orosz főügyészség megerősítette, hogy bűnvádi eljárást kezdeményezett Mihail Kaszjanov volt kormányfő ellen egy állami tulajdonban volt moszkvai luxusvilla megszerzése miatt.

  • MTI MTI
Eljárás indult a „villalakó” kormányfő ellen

A főügyészség Alekszandr Hinstyejn, a parlament alsóházának képviselője által benyújtott dokumentumok alapján indított vizsgálatot. A Kreml pártjaként számon tartott Egységes Oroszország képviselője azt állította, hogy gazdasági társaságok közbeiktatásával Kaszjanov még miniszterelnökként törvénytelenül, jóval a piaci ár alatt tett szert a Moszkva folyó partján fekvő Szosznovka-1 nevű dácsára, megkárosítva ezzel az államot. Az NTV orosz televízió értesülése szerint Kaszjanov a piaci árnál legalább huszonötször olcsóbban, 35 millió rubelért vette meg a 15 hektáros területen fekvő birtokot.

A július 25-ig külföldön tartózkodó, a miniszterelnökségből Putyin által tavaly menesztett Kaszjanov közleményben tudatta, hogy az állami szolgálatban eltöltött huszonöt év alatt nem alapított semmilyen gazdasági társaságot, nem volt részesedése semmiféle cégben, nem vásárolt részvényeket. Gazdasági tevékenységbe a miniszterelnöki posztról való távozása után kezdett, és ezt szigorúan a törvények alapján folytatta. Kaszjanov megismételte, hogy továbbra is hibásnak, a jövőre nézve károsnak tartja az ország vezetésének jelenlegi politikai irányvonalát.

A főügyészség hétfő este bejelentette, hogy bűnvádi eljárás alá vonták az állami vagyonügynökség nevében megbízásokat teljesítő, köztük a Szosznovka-1 és a Szosznovka-3 privatizálását intéző VPK-Inveszt nevű cég vezérigazgatóját, bizonyos R. Gajszint. Ellene is, csakúgy mint Kasznajov ellen, az orosz Btk. 165 paragrafusának 3. bekezdése alapján (különösen nagy értékű károkozás csalás vagy hivatali visszaélés révén) indítottak nyomozást.

Szinte mindenki a politika kezét feltételezi a Kaszjanov elleni vizsgálatban. Különösen a liberális ellenzéki pártok képviselői fogalmaztak élesen. Irina Hakamada (A mi választásunk) arra hívta fel a figyelmet, hogy a körülmények kísértetiesen hasonlítanak a Jukosz olajcéget a tönk szélére sodró, illetve annak (volt) vezetőjét, Mihail Hodorkovszkijt börtönbe juttató ügyhöz. Hakamadához hasonlóan Kaszjanov államfői ambíciót és politikai megrendelést sejt az ügy hátterében Borisz Nyemcov (Jobboldali Erők Szövetsége) és Grigorij Javlinszkij (Jabloko).