"A Caritas segélyszervezetnél felmerült nehézségek arra kényszerítenek bennünket, hogy sürgősen vizsgálatot indítsunk és konkrét lépéseket tegyünk annak érdekében, hogy a zágrábi Caritas az új kihívásoknak és szükségleteknek megfelelőbb módon alakítsa szervezetét és tevékenységét" - áll Bozanic bíboros közleményében. A vizsgálat augusztus 1-jén kezdődik.
Zágrábhoz közeli brezovicai árvaházban elkövetett állítólagos nemi visszaélések és fizikai bántalmazások ügye a múlt hónapban került napvilágra, miután az árvaház volt gondnokát letartóztatták azzal a gyanúval, hogy értelmi fogyatékos gyerekeket rontott meg ott 1995 és 1999 között. Azóta újabb gyanúsítottak - egy büntetett előéletű francia önkéntes és egy horvát szakács - ellen is eljárás indult gyermekek molesztálása miatt.
Az állami hatóságok már 2002-ben is vizsgálódtak Brezovicában, az otthon lakói és egykori alkalmazottak vallomásai alapján. Habár a nyomozás eredményei szerint elegendő bizonyíték állt rendelkezésre a vádemeléshez, akkor mégis ejtették az ügyet. Az ügy eltussolása miatt a múlt hónapban menesztették Bozica Cvjetko helyettes államügyészt.
Az ügyészség az árvaház öt pedagógusa - köztük három apáca - ellen is eljárás indítását kezdeményezte. Őket a gondjaikra bízott gyerekek fizikai és lelki bántalmazásával gyanúsítják. A brezovicai ügy megrázta a túlnyomó többségben katolikus Horvátország közvéleményét. A katolikus egyház elítélte az állítólagos visszaéléseket.
Vizsgálat indul az árvaházi molesztálások ügyében
A horvátországi katolikus egyház vizsgálatot rendelt el a Caritas katolikus segélyszervezetnél értelmi fogyatékos gyerekek sérelmére egy árvaházban elkövetett szexuális visszaélések ügyében - jelentette be pénteken Zágráb érseke, Josip Bozanic.

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?
Egy amerikai tisztviselő szerint Magyarországon találkozhat Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij
Trump szerint Putyin-Zelenszkij találkozó jöhet és a hírek szerint még egy 100 milliárd dolláros üzletet is nyélbe ütött
Volodimir Zelenszkij: Ukrajna bármilyen formában kész tárgyalni Oroszországgal
Órákkal a Trump-Zelenszkij találkozó után Oroszország ismét légitámadást hajtott végre Ukrajna ellen
Mintha kicserélték volna Trumpot a washingtoni csúcson, hízelgett is neki Európa – irányváltásról ír a világsajtó Ukrajna ügyében
Vérzéses lázat terjesztő kullancsokat találtak Magyarországon, épp most telepedhetnek meg
Magyar Péter: Legyen Budapesten a Putyin-Zelenszkij-találkozó
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánítana a kormány két budapesti lakóparkot
Bűnösnek vallotta magát a „ketaminkirálynő”, aki Matthew Perry dílere volt
Kapu Tibor: „Sok mindenre készültem, amikor visszatértem a világűrből, de erre nem számítottam” – videó
Magyar Péter: Orbán Viktor és kormánya bedobta a törölközőt
Idén 10 milliárdból emelik a fővárosi és vármegyei kormányhivatali dolgozók bérét
2026-tól évente 41 milliárd jut erre.