Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Talmácsi Gábor csapattársa, Mika Kallio mögött második helyen végzett a gyorsaságimotoros-világbajnokság utolsó, valenciai futamán, ezzel a vb-pontversenyben megőrizte bronzérmes pozícióját.
A nyolcadliteres kategóriában a svájci Thomas Lüthinek a kilencedik hely is elég volt ahhoz, hogy világbajnok legyen Kallio és Talmácsi előtt.
Talmácsi Gábor © Túry Gergely |
Az utolsó körben azonban előbb Kallio ment el az olasz versenyző mellett, majd Talmácsi is követte csapattársát, így az osztrák gyár kettős győzelmet aratott, s pilótái a pontversenyben is megőrizték második és harmadik helyüket.
A 19 éves, idén négy futamgyőzelmet arató Lüthi ezúttal egyértelműen csak a biztonságra törekedett, s 9. helye elég is volt, hogy megőrizzen tetemes előnyéből öt pontot Kallióval szemben. 1966 óta ő az első svájci pilóta, aki megnyerte 125 kcm-es kategóriát.
A mezőny másik magyar tagja, Tóth Imre a 21. helyen haladt át a célvonalon. A 250 kcm-eseknél a világbajnoki címét már korábban bebiztosító Daniel Pedrosa diadalmaskodott.
Eredmények:
125 kcm:
1. Mika Kallio (finn, KTM) 40:26.640 p
2. Talmácsi Gábor (KTM) 40:26.877
3. Mattia Pasini (olasz, Aprilia) 40:27.007
...9. Thomas Lüthi (svájci, Honda) 40:50.157
...21. Tóth Imre (Aprilia) 41:33.555
A világbajnokság végeredménye: 1. Lüthi 242 pont, 2. Kallio 237,
3. Talmácsi 198, ...28. Tóth 7
250 kcm:
1. Daniel Pedrosa (spanyol, Honda) 43:33.395 p
2. Jorge Lorenzo (spanyol, Honda) 43:36.843
3. Casey Stoner (ausztrál, Aprilia) 43:47.767
A világbajnokság végeredménye: 1. Pedrosa 309 pont, 2. Stoner
254, 3. Andrea Dovizioso (olasz, Honda) 189
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.