Schwarzenegger négyből bukott

A kaliforniai választópolgárok a keddi népszavazáson elutasították azt a négy indítványt, amelyeket Arnold Schwarzenegger republikánus kormányzó kezdeményezett.

  • MTI
Schwarzenegger négyből bukott

A szavazatok 90 százalékának feldolgozása alapján helyi idő szerint szerda hajnalban közzétett részeredmények szerint a választók 54,4 százaléka szavazott nemmel arra, hogy meghosszabbítsák az állami iskolákban dolgozó tanárok véglegesítéséhez szükséges szolgálati időt.

52,2 százalékos szavazati aránnyal elutasították azt az indítványt is, amellyel a közalkalmazottak szakszervezeteit arra köteleznék, hogy a tagság hozzájárulását kérjék minden évben ahhoz, hogy a tagdíjakból befolyt pénzt politikai kampányokra fordíthassák, s amely a kormányzó demokrata párti vetélytársait hozta volna kedvezőtlen helyzetbe.

A költségvetési kiadások felső határának megszabását és így a kormányzó hatáskörét megnövelő javaslatot a szavazók 61,4 százaléka, míg azt a javaslatot, amely szerint a helyi törvényhozás helyett nyugalmazott bírókra bíznák a választási körzetek tízévenkénti újrarajzolásának a jogát, 58,7 százaléka utasította el.

A népszavazáson feltett négy másik kérdést az előzetes eredmények szerint szintén elutasították a szavazók. A népszavazási kudarc várhatóan csökkenti Schwarzenegger jövő évi újjáválasztási esélyeit.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.