szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Három revolvergolyóval a testében, holtan találták a kazah államfő egyik bírálóját, Zamanbek Nurkadilovot - közölte vasárnap az áldozat családjának ügyvédje. A rendőrség ezzel együtt kizárta az emberölést.

Az elnök kritikusa volt
A 61 éves Nurkadilovot, az államfő korábbi szövetségesét tavaly fosztották meg a rendkívüli helyzetek miniszterének posztjától, azután, hogy tekintélyuralommal vádolta és lemondásra szólította fel Nazarbajev elnököt. Bírálatában odáig ment, hogy az államfőt egy ízben a román diktátorhoz, Nicolae Ceausescuhoz hasonlította. Az általa korruptnak, hatalommal visszaélőnek minősített elnököt azzal is megvádolta, hogy felelős egy ellenzéki újságíró 2004-ben bekövetkezett haláláért.
Nurszultan Nazarbajev kazah elnök egykori szövetségesét és miniszterét, az államfővel tavaly szembefordult Zamanbek Nurkadilovot felesége találta meg szombat este otthonában arccal a földön, két mellkasi és egy fejlövéssel - számolt be az ügyvéd.
   
Ellenzéki vezetők szerint a gyilkosság összefüggésben állhat azzal, hogy az áldozat nyíltan bírálta az elnököt és támogatásáról biztosította a jövő hónapban esedékes elnökválasztás ellenzéki jelöltjét. Moldir Orazalin rendőrfőnök azonban ezt a lehetőséget elvetette. "Ilyen elméletet nem veszünk fontolóra" - mondta
újságíróknak, hozzátéve, hogy a holttest közelében találtak egy pisztolyt és hogy a házban felszerelt kamerák nem rögzítették semmilyen idegen személy behatolását.
    
Nurkadilov nem tartozott egyik ellenzéki szervezethez sem, de a Tisztességes Kazahsztánért tömörülést támogatta, amely kihívót készül állítani a december 4-i elnökválasztáson Nazarbajevnak.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Kazahsztánból lőtték fel az űrturistát szállító Szojuzt

Elindult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) helyi idő szerint szombat kora reggel a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőteréről az a Szojuz-hordozórakéta és az azonos nevű űrhajó, amely három kozmonautát, köztük egy amerikai űrturistát szállít az állomásra.