szerző:
MTI

Az Európa Tanács egyik vezető szervének, a parlamenti közgyűlésnek (PK) az elnöke, René van der Linden csütörtökön felkérte a szervezet összes tagállamát: működjenek együtt azzal a svájci képviselővel, akinek a PK megbízásából ki kell vizsgálnia, hogy valóban léteztek-e Európában titkos CIA-börtönök.

Ugyanakkor az Európa Tanács soros elnökségét csütörtökön átvett román külügyminiszter, Mihai-Razvan Ungureanu azt mondta, hogy ő mind van der Lindennnel, mind a szervezet másik vezető tisztségviselőjével, Terry Davis főtitkárral beszélt erről a kérdésről. Mindannyian úgy látják: nincsenek bizonyítékok erre az állításra, s így "nagyfokú távolságtartással" kell kezelni a kérdést.

A The Washington Post című amerikai lap november elején arról adott hírt, hogy a CIA titkos kelet-európai létesítményekben tartott fogva és hallgatott ki terrorizmussal gyanúsított személyeket, mindenekelőtt az al-Kaida nevű nemzetközi terrorszervezet feltételezett tagjait. A lap nem nevezte meg az érintett országokat, de a Human Rights Watch nevű nemzetközi emberi jogi szervezet a CIA-repülőgépek 2001-2004 közötti útjait elemezve azt állította, hogy Romániában és Lengyelországban lehettek e titkos börtönök. Ezt az érintett országok azóta többször cáfolták, s Ungureanu csütörtökön az MTI kérdésére válaszolva újra határozottan elutasította ezt a feltételezést.

Az Európai Parlament (EP) e heti strasbourgi ülésszakán EP-képviselők hivatalos uniós vizsgálatot kértek az állítólagos titkos CIA-börtönök ügyében, de az EU-bizottság az utóbbi hetekhez hasonlóan ismételten jelezte, hogy az ügyben nem Brüsszel, hanem az Európa Tanács az illetékes. Ez utóbbi testület éppen csütörtökön tartotta szokásos, félévente esedékes miniszteri bizottsági ülését (ez utóbbi testület a tagállamok kormányait tömöríti, s a PK mellett a másik döntéshozó szervnek számít).

A strasbourgi tanácskozáson természetesen szóba került az ügy. Már csak azért is, mert a parlamenti közgyűlés jogi bizottsága a múlt héten megbízta elnökét, egy svájci képviselőt, Dick Marty-t, hogy kezdjen el vizsgálódni az ügyben. René van der Linden a miniszteri bizottság ülésén mondott beszédében úgy fogalmazott, hogy a téma beleillik az Európa Tanács emberi jogi feladatkörébe, sőt, annak egyik gócpontja. Terry Davis viszont azt közölte, hogy kérni fogja a Human Right Watch-ot, szolgáljon bizonyítékokkal állításaira.

Ungureanu elmondta: ha a svájci képviselő az állítások kivizsgálására el akar látogatni Romániába, természetesen szívesen látják. "Ebben az esetben meg fogjuk osztani vele az összes, számunkra rendelkezésre álló információt ebben az ügyben: azaz a semmit" - tette hozzá a román diplomácia vezetője.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itthon

Külügy: nem működött CIA-börtön Magyarországon

A Külügyminisztérium cáfolta a Magyar Nemzet értesülését, amely szerint a CIA börtönt tartott volna fenn Magyarországon. Ugyanakkor a tárca megpróbálja elérni a lapnak nyilatkozó ENSZ raportőrt, hogy kiderítse, honnan származik az értesülés.

hvg.hu Világ

Az EU is komolyan veszi a kelet-európai CIA-börtönöket

Az EU a Human Rights Watch emberi jogi szervezettel együtt megkezdte az állítólagos kelet-európai CIA-börtönök felkutatását, ahol a terrorizmussal vádolt foglyokat hallgatják ki. A Vöröskereszt követelte, hogy hozzáférést biztosítsanak számára a foglyokhoz.

Sok sebből vérzik a magyar nyelvoktatás a szülők szerint

Sok sebből vérzik a magyar nyelvoktatás a szülők szerint

Teherautó ütközött egy középiskolásokkal teli busszal, 12-en meghaltak Szlovákiában

Teherautó ütközött egy középiskolásokkal teli busszal, 12-en meghaltak Szlovákiában

18 millió forinttal verték át csalók a pécsi önkormányzatot

18 millió forinttal verték át csalók a pécsi önkormányzatot

Német kardiológusok: Az e-cigaretta annyira veszélyes, hogy fontolóra kell venni betiltását

Német kardiológusok: Az e-cigaretta annyira veszélyes, hogy fontolóra kell venni betiltását

Minden dolgozó nyugdíjas járulékmentességet kap 2020-tól

Minden dolgozó nyugdíjas járulékmentességet kap 2020-tól

Kálmán Olga: Nemcsak tanácsadó vagyok, hanem a DK politikusa is

Kálmán Olga: Nemcsak tanácsadó vagyok, hanem a DK politikusa is