Tetszett a cikk?

A hivatalban lévő államfő, Blaise Compaoré győzött Burkina Fasóban a választáson, amelynek eredményét pénteken ismertették.

A központi választási bizottság által közzétett adatok szerint a szavazók 80,30 százaléka a Kongresszus a Demokráciáért és a Haladásért (CDP) párt színeiben induló jelenlegi elnökre szavazott. A vasárnap tartott elnökválasztáson a szavazásra jogosultak 57,7 százaléka vett részt.

A 274 ezer négyzetkilométer területű, 13 millió lakosú állam a világ harmadik legszegényebb országa az ENSZ adatai szerint. Az egykori francia gyarmat 1960-ban, Felső-Volta néven vált függetlenné, a Burkina Faso nevet 1984-ben kapta. Történetét katonai puccsok jellemezték. A legutóbbi 1987-ben volt, amikor is Blaise Compaoré került hatalomra, s azután 1991-ben először, 1998-ban másodszor is megválasztották elnöknek.

Az 54 éves államfőnek a mostani elnökválasztáson 11 ellenzéki ellenfele volt, akik a többpártrendszer 1991-es bevezetése óta először vettek részt. Közülük a legtöbb szavazatot a Szövetség az Újjászületésért párt jelöltje, Bénéwendé Stanislas Sankara gyűjtötte be, 4,94 százalékot.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A népszerű irodalomkönyvek szerzője nem engedi, hogy az állam dolgozza át műveit

A népszerű irodalomkönyvek szerzője nem engedi, hogy az állam dolgozza át műveit

A szocdemek győztek a hamburgi választáson

A szocdemek győztek a hamburgi választáson

„Segítenél elmondani a világnak, hogy én is meleg vagyok?”

„Segítenél elmondani a világnak, hogy én is meleg vagyok?”