Az 59 éves politikus, a Demokratikus Haladó Párt egyik alapítója Frank Hszie helyébe lép, aki a pártja által a decemberi helyhatósági választásokon elszenvedett súlyos veresége miatt mondott le tisztségéből.
Szu, aki a legnépszerűbb politikus a DPP tagjai között, és korábban az államfő kabinetfőnöke is volt, decemberben mondott le pártelnöki tisztségéről szintén a DPP-nek a Kínával való szorosabb kapcsolatokért síkra szálló Kuomintanggal szemben elszenvedett választási vereség miatt.
Képzettsége ügyvéd, emberjogi ügyekkel foglalkozott, 1995-ben parlamenti képviselőnek választották.
Új kormányfő Tajvanban
Szu Ceng-csangot, a függetlenségpárti Demokratikus Haladó Párt (DPP) volt elnökét nevezte ki kormányfőnek Csen Suj-pien tajvani elnök.

Megszületett az USA és az EU közötti vámegyezmény
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Török Gábor szerint Orbán pólója arra utal, hogy a választás időpontja hivatalos
Parlamenti választások: A Sándor-palota szerint Sulyok dönt, és nem egyeztet senkivel
"A Fidesz egy pattanás egy mocsári tündér fenekén" - Túlélheti ‘26-ot a NER?
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Németország – több halott és sebesült egy vonatbalesetben
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.