szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hatévi börtönbüntetésének letöltése után péntek éjjel szabadon engedték a legismertebb iráni ellenzékit, Akbar Gandzsi újságírót – közölte ügyvédje.

Gandzsi 2000-ben került börtönbe, egyebek közt amiatt, mert egy berlini sajtóértekezleten „rontotta az iszlám köztársaság hitelét”, és egy cikksorozatban a teheráni hírszerzési minisztérium ügynökeit vádolta öt neves ellenzéki liberális értelmiségi meggyilkolásával. Az ítélet szerint a cikkek megsértették a törvényt és az ország hatóságait.

Az újságíró büntetésének nagy részét magánzárkában töltötte, s tavaly hónapokon át éhségsztrájkot folytatott. A világ számos vezetője, köztük Kofi Annan ENSZ-főtitkár is kérte Gandzsi szabadon bocsátását egészségi állapotára tekintettel, de a teheráni hatóságok elutasították ezt. Egy hozzá közel álló személy elmondása szerint az újságíró nagyon lefogyott, kiengedésekor mindössze 49 kiló volt.

A washingtoni külügyminisztérium pénteken – valószínűleg röviddel a szabadon bocsátás előtt, esetleg már utána, nem értesülvén annak megtörténtéről – emlékeztetett arra, hogy Gandzsi büntetése letelt. „Az Egyesült Államok követeli az iráni kormánytól, hogy engedje el Akbar Gandzsit, és vessen véget az emberi jogok megsértéseinek” – ismertette a minisztérium közleményét Adam Ereli szóvivő.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

euractiv.hu Világ

A törökökhöz vándorolna át az iráni atomprogram?

Törökország feléleszti atomerőmű-építéssel kapcsolatos terveit, s ezzel egyidőben Irán azon gondolkodik, hogy nagy politikai vihart kavaró nukleáris programjának egy részét török földre költöztesse - írja az EurActiv angol és magyar kiadása.

MTI Világ

Washington kész megelőző csapást mérni Iránra

Az Egyesült Államok továbbra is kész megelőző csapást mérni azokra az államokra, amelyek fenyegetést jelentenek reá nézve, s ezek közül Irán lehet a legveszélyesebb – idézett a The Washington Post a Fehér Ház egyik új dokumentumából.

MTI Világ

Előrelépés az iráni atomprogramról folytatott BT-konzultációkon

Első ízben számoltak be előrelépésről az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) képviselt országok nagykövetei csütörtökön az iráni nukleáris ambíciók megfékezésével kapcsolatos közös álláspont kialakítását célzó konzultációk után, bár a felek között továbbra is fennmaradtak bizonyos nézeteltérések.