Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Százak haltak meg vagy tűntek el az elmúlt napok heves esőzéseiben –jelentették be pénteken Észak-Koreában.
A KCNA állami hírügynökség beszámolója szerint a többtízezer lakóépület és közintézmény semmisült meg teljesen vagy részlegesen. Ezzel párhuzamosan több száz híd, út és vasúti sín rongálódott meg.
Ez az első alkalom, hogy az észak-koreai hatóságok elismerik, a júliusban, a Koreai-félszigeten történt heves esőzéseknek, vannak halálos áldozatai.
Korábban a nemzetközi vöröskereszt arról számolt be, hogy a rendkívüli időjárást követő áradásokban több mint százan haltak meg és ugyanennyien eltűntek.
Más jelentések azt vetítették előre, hogy az amúgy is komoly élelmiszerhiánnyal küszködő Észak-Koreában ismét éhínség alakulhat ki az esőzések által a mezőgazdaságnak okozott károk miatt.
Az elmúlt két hétben két hatalmas vihar söpört végig az országon, károkat okozva az élelmiszertermelésben, miközben rakétakísérletei miatt az eddiginél kevesebb segélyre számíthat a tőle elforduló államoktól, mindenekelőtt legbőkezűbb adományozójától, Dél-Koreától.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.