Luzskov ezt egyszer már felvetette 2002-ben Vlagyimir Putyin elnökhöz írott levelében, de a folyók visszafolyatására vonatkozó ötlet akkor sem volt új: még a szovjet korszakban született, és akkor világszerte óriási tiltakozást váltott ki várható környezeti következményei miatt.

A polgármester 2002-ben azt írta az elnöknek, hogy a tiszta víz a világban már régen ugyanolyan áru, mint a kőolaj vagy a földgáz, de az energiahordozóktól eltérően újratermelődő nyersanyag. Az akkori maró sajtókommentárok ellenére Putyin 2006-ban felvetette közép-ázsiai kollégáinak, hogy hozzanak létre egy Eurázsiai Vízi-energetikai Konzorciumot, amelynek egyik feladata az Ob és a Lena vízhozama egy részének Délre juttatása lett volna.

A Moszkovszkij Komszomolec című lap értesülése szerint Luzskov újra támadásba készül lendülni: a minap bejelentette, hogy újra felveti a kérdést, mert stratégiai szempontból fontosnak tartja.

A polgármester úgy véli, hogy az Ob vize egy részének visszafolyatásával évi 25 köbkilométernyi vizet lehetne eladni a kazahsztáni és üzbegisztáni fogyasztóknak, továbbá a kurgani és cseljabinszki területen is biztossá lehetne tenni nagy területeken a búzatermesztést, amely most függ az időjárás szeszélyeitől.

A terv műszaki lényege egy víztározó építése az Ob folyón Hanti-Manyszijszk környékén. Onnan mintegy 2500 kilométer hosszú, 200 méter széles és 16 méter mély, évi 25 köbkilométer víz áteresztésére alkalmas csatornát kellene ásni az üzbegisztáni Szirdarjáig. A mennyiség az Ob vízhozamának mindössze 7 százalékát tenné ki. Mivel pedig a víznek hegynek felfelé kell folyni, a csatorna partján 5-8 szivattyúállomást kell építeni, amelyek évente összesen 10,2 milliárd kilowattóra energiát fogyasztanának.

A kurgani és a cseljabinszki területen, Kazahsztánban és Üzbegisztánban a vízzel megbízhatóan termővé lehetne tenni 4,5 millió négyzetkilométernyi területet, s a víz eladásából az orosz költségvetés mai becslések szerint évi mintegy 5 milliárd dollár bevételre tenne szert.

Az elgondolásnak most is vannak ellenzői: a környezetvédők azzal érvelnek, hogy az embernek nincs joga ilyen barbár módon beavatkozni a természetbe, míg a közgazdászok a közép-ázsiai országok fizetőképességében kételkednek.