A döntést azzal indokolták, hogy az országos szervezet rasszista és neonáci eszméket terjesztett. Az 1990-ben megalapított HDJ gyerekeknek szervezett látszólag politikamentes nyári táborokat, ahol a nemzetiszocialista világképpel és a neonáci ideológiával ismertették meg a fiatalokat, illetve katonai jellegű kiképzésben részesítették őket. A minisztérium szerint a szervezet célja egy "neonáci elit" kinevelése volt. A táborokban "fajismeretet" oktattak, és azt sulykolták a gyerekekbe, hogy a külföldiek "a nép ellenségei".
A hatóságok kedd reggel megkezdték a plöni székhelyű ifjúsági csoport irodáinak és a vezetők lakásainak átkutatását és a szervezet vagyonának lefoglalását Berlin, Brandenburg, Alsó-Szászország és Szászország tartományokban.
Tavaly augusztusban a rendőrség vetett véget a HDJ egyik nyári táborának az ország északkeleti részén. Az ifjúsági szervezet a mecklenburg-elő-pomerániai Hohen Sprenz község mellett, idilli körülmények között, egy erdei patak mentén állította fel a 8 és 14 év közötti gyerekeket elszállásoló sátrakat, ahol a rendőrség többek között horogkereszttel díszített törölközőket, náci propagandát tartalmazó könyveket és hangfelvételeket talált.
A német belügyminisztérium tavaly októberben folytatott vizsgálatot a "hazafias fiatalok" ellen, és bizonyítékokat talált arra, hogy a több száz taggal rendelkező szervezet működése alkotmányellenes.
Betiltották a "hazafias fiatalokat" Németországban
A német belügyminisztérium betiltotta a Hazafias Német Fiatalok (HDJ) nevű szélsőjobboldali ifjúsági csoportot - jelentette be a tárca szóvivője kedden.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.