A 2004. május elsejei bővítés évfordulójára emlékezve a mérsékelten konzervatív lap úgy vélte, hogy az ország, amely öt éve még "oly jól felkészültnek tűnt" az uniós csatlakozásra, ma hármas válságot, gazdasági, politikai és társadalmi krízist él meg. A miniszterelnök távozott, a gazdaság összeomlóban, a szélsőjobb visszatér - foglalta össze a közelmúlt jelenségeit a cikk, amelyet Christine Dupré különtudósító jegyzett.
A terjedelmes, riportszerű írás a csatlakozás előtti helyzetet úgy mutatta be, hogy a nyolcvanas évek nyugodt reformjai nyomán az ország kilépett a kommunizmusból, gazdasága megnyílt a világ felé, a politikai elitben nem lehetett az unióval szemben kétkedőket találni. Külön említette, hogy a kisebbségi tanácsok, köztük a romáké konzultációs jogot nyertek, amellyel befolyásolni tudják a politikai döntéseket.
A mai helyzetből a tudósítás a gazdasági válság jelenségeit, a romák elleni támadásokat, illetve a társadalmi feszültséget emelte ki, utóbbin belül hosszasan ecsetelve a szélsőjobboldali akciók szaporodását, az - általa újfasiszta milíciaként leírt - Magyar Gárda tevékenységét.
Dupré úgy vélte, hogy az általános elégedetlenség nyertese logikusan az ellenzék, az a "jobboldali nacionalista" Fidesz kell, hogy legyen, amelynek "immár semmi köze a nyolcvanas évek végén létrejött liberális, antikommunista (...) diákszervezethez", amelyből kinőtt. A cikk a jövő kérdéseként állította be, hogy Bajnai Gordon kormánya kitart-e jövő tavaszig, illetve, hogy az azt követő Fidesz-kormány politikája mennyire lesz radikális.
Magyarország démonai: egy belga lap elemez
Öt évvel az Európai Unió széles körű kelet-európai bővítése után, ma démonokkal küzd Magyarország - vélte a La Libre Belgique című belga napilap hét végi számában.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Orbán Viktor nyilvánosságra hozta a beszervezésének kísérletéről szóló dokumentumokat
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Csak disznóvágásra utazott, és máris beszervezték
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának is dolgozott Feledy Botond, ráadásul hírhedt közvetítőcégeken keresztül
Tarr Zoltán független testületet állított fel az ügynökakták társadalmi hatásainak kezelésére
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
TASZ a Hír TV kitiltása után: Aggasztó, ahogy a házelnök eljárt
Visszautasította az ügyészség Hadházy Ákos újabb feljelentését az aranykonvojügyben
Mi történik egy női bulin? – egy Instagram-posztból lett telt házas partisorozat és működő vállalkozás a HER.
Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatása ügyében
Kiderítettük, miért szerepelnek a kulturális büdzsében a NER-es intézetek
Kényes feladatok sora vár a kedden megválasztott főállamügyészre
Pénzmosás gyanújával letartóztatták a szerb meteorológiai intézet igazgatóját
Fához kikötözött vaddisznóra uszította a kutyáját egy férfi
Az állatvédők orvvadászra gyanakodnak.