Kiskereskedelmi csődhullámát okozna az amerikai CIT összeomlása

Amerikai kiskereskedelmi cégek és beszállítóinak csődhullámát indítaná el, ha csődvédelemért fordul a CIT Group.

  • MTI MTI
Kiskereskedelmi csődhullámát okozna az amerikai CIT összeomlása

A CIT összeroppanása egyben a legnagyobb amerikai vállalati csődök egyike lehet. A közel 1 millió kis- és közepes vállalatnak, főleg kiskereskedelmi cégeknek rövid lejáratra hitelező, 101 éve működő CIT Group annak ellenére került a csőd szélére, hogy az amerikai kormány bankmentő csomagjából már 2,33 milliárd dollárt kapott tavaly decemberben.

A CIT tárgyalt a kormányzattal egy újabb támogatás megadásáról, de a pénzügyminisztérium csütörtökön elutasította ezt, aminek a hatására a CIT részvényára 75 százalékkal zuhant a Wall Streeten.

A CIT hosszú lejáratú adóssága mintegy 40 milliárd dollár. Augusztusban 1,1 milliárd dollárt kell visszafizetnie és további 2,5 milliárd dollárt az év végéig.

Szombaton a CIT egyeztetést kezdett a kötvénytulajdonosokkal arról, hogy a velük szemben fennálló adósságot részvényekre cserélné. A tárgyalások vasárnap is folytatódnak, és ha sikerül  megállapodni, azt hétfőn hajnalban fogják bejelenteni. Kudarc esetén a CIT már hétfőn csődvédelmet kérhet.

A CIT ezzel párhuzamosan tárgyalásokat folytat 2-3 milliárd dollár áthidaló hitelről a JPMorgan Chase és a Goldman Sachs Group cégekkel. Ez erről szóló hír pénteken röppent fel, aminek a hatására a New York-i értéktőzsdén 71 százalékkal (21 centtel) 70 centre emelkedett a CIT árfolyama.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.