Jurij Szolomonov, a Moszkvai Hőtechnikai Intézet (MIT) igazgatója és főkonstruktőre azt követően nyújtotta be lemondását, hogy néhány napja ismételten sikertelen indítási kísérletet hajtottak végre a hordozóeszközzel - közölte szerdán az orosz stratégiai erők fejlesztését végző hadiipari ágazat egyik illetékese. Ügyvezető igazgatóként a helyettesét, Alekszandr Dorofejevet nevezték ki utódául.
Legutóbb július 15-én, a Fehér-tenger térségében próbálkoztak a Bulava indításával. A hordozóeszközt a Dmitrij Donszkoj tengeralattjáróról indították útnak, de az első fokozata mindössze 28 másodpercig működött, és nem tudta az előre kijelölt pályára állítani a rakétát. Ezért a rendszer önmegsemmisítő programjának működésbe lépésével véget ért a kísérlet. Ez volt a hatodik kudarc az eddigi tizenegy tesztből, vagyis komoly kétségek merülnek föl a konstrukció kiforrottságát illetően.
A moszkvai intézet azonban cáfolja, hogy Szolomonov lemondása és a balul végződött legutóbbi rakétaindítási kísérlet között összefüggés lenne. Borisz Rumjancev, a MIT igazgatóhelyettese utalt arra, hogy az intézet vezetési struktúrájában már egy éve átalakítás folyik. Ennek értelmében az igazgatói-főkonstruktőri posztot - amelyet eddig Szolomonov töltött be - kettéválasztják. Ha a sikertelen kísérlet miatt akarnák büntetni Szolomonovot, nem tarthatná meg vezetőmérnöki beosztását - hangoztatta Rumjancev az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva.
A Bulava (Buzogány) - NATO kódjele szerint SS-NX-30 - tengeralattjáróról indítható, tíz nukleáris töltet célba juttatására képes interkontinentális ballisztikus rakéta. Hatótávolsága 8 ezer kilométer. A hibák ellenére az orosz vezetés ragaszkodik a Bulavákhoz, amelyekről úgy vélik, hogy képesek áthatolni a rakétavédelmi rendszereken, s emiatt kulcsszerep hárul rájuk a jövendő orosz nukleáris arzenálban.
Sikertelen indítás után lemondott egy orosz rakétaprogram irányítója
Lemondott tisztségéről a Bulava orosz interkontinentális ballisztikus rakéta kifejlesztéséért felelős intézet vezetője.
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Szita Károly, miután 6-os kartonja nyilvánosságra került: Nem ártottam senkinek
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
Szigeti Ferenc: Volt megkeresés, de soha nem szerveztek be
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Magyar Péter szerint nemcsak azt lehet keresni, ki jelentett, hanem azt is, kit figyeltek meg
Történelmi elnökséget akart Trump, és megkapta a republikánusok történelmi félidős veresége formájában
A Képviselőházban és a Szenátusban is a demokratáké a többség, már csak a győzelmük mértéke kérdéses – élő közvetítés a félidős választásokról
Mississippiben 43 szavazat a különbség, Alaszkában alig 1700 – így állnak a legfontosabb szenátusi versenyek
Paul Lendvai: Bumerángként üthet vissza Trump önbecsapása
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
Sérülésmentes, alig futott kocsiként árulják a luxusautót.