Az iraki főváros északkeleti, as-Saab negyedében, az as-Surufi-mecset parkolójában végrehajtott robbantás legalább 21 ember életét követelte, és 35-öt sebesített meg - közölte két rendőr. A mecsetet Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónok mozgalmának hívei látogatják.
Körülbelül ugyanabban az időben Dél-Bagdadban is pokolgépek robbantak mecsetek előtt, öt hívő halálát és 17-nek a sebesülését okozva Jiszr Dijála és Zaafaraníja negyedben - folytatták a rendőrök, hozzátéve, hogy találtak egy út menti, fel nem robbant szerkezetet is.
A kelet-bagdadi Kamalíja negyed al-Hakím mecsete közelében fel is robbant egy út mentén elhelyezett pokolgép, az imára összegyűltek közül egy meghalt, és hárman megsebesültek. A főváros nyugati, al-Elám negyedében négy sebesültje volt egy hasonló merényletnek.
Robbantássorozat bagdadi mecseteknél, több tucat halott
Autóba rejtett pokolgépek robbantak fel pénteken három bagdadi síita mecsetnél, az eddigi adatok szerint legkevesebb 27 ember halálát okozva - közölte a rendőrség. Legalább 55 sebesültje is van az egy időben elkövetett merényleteknek.
Ezt mondta egymásnak Messi és Vozinha a lefújás után
Messiék alig bírtak a Zöld-foki Köztársasággal
Kolumbia egy góllal verte Ghánát, ezzel utolsóként csatlakozott a nyolcaddöntős mezőnyhöz
Büntetőpárbaj döntötte el Egyiptom és Ausztrália párharcát, Szalahék örülhettek a végén
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Csak a FIFA járt jól a létszámbővítéssel, vagy a nézők is?
Most már tényleg érdemes lesz nézni a focivébét: igazi rangadók jönnek a nyolcaddöntőben
Magyar Péter nem áll le, tovább gyepálja Ádert
Most a volt államfő közpénznyelő alapítványáról posztolt a miniszterelnök.
Pikó András a köztévé állítólagos új vezetőjéről: Csak olyat lehet találni, aki gyerekekről gyártott lejárató anyagot a Fidesz-propagandában?
„Ha úgy látnátok magatokat, ahogy én, vennétek egy nagy tükröt, és egész nap nézegetnétek magatokat”
Hogyan lett egy hippiből láma?