szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Olyan súlyosan érintette a gazdasági válság a farmeripart Magyarországon, hogy a CNN még Delhusa Gjont is megszólaltatta az ügyben.

„Mindenki ismeri Magyarországon Gjon Delhusát” – hangzott el a CNN riportjában, miközben a valóban ismert magyar énekes motorkerékpárján ülve dalolászott. Az amerikai hírtelevízió riportja arról szólt, hogy a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került a farmeripar Magyarországon, Delhusa pedig kapóra jött a stábnak, mivel annak idején ő énekelte a „Mindenem a farmerem” cím dalt.

Delhusa a riportban elmondta: a kommunizmusban még csak ócskapiacokon vagy túrkálókban lehetett farmerhez jutni Magyarországon, merthogy márkaboltok még nem voltak. A riporter szerint a farmerimádat húsz év után sem változott, példaként a Trapper nevű hazai márkát hozza fel, mondván: a cég ma is gyártja a nadrágokat. „Tíz éve még tíz-tizenöt embert tudtunk alkalmazni, de ma már négy-öt alkalmazottunk van, az üzlet lényegesen visszaesett azóta” – nyilatkozta Ferenczi László, a Trapper cég tulajdonosa.

A CNN megemlíti: a rendszerváltás után felemelkedésnek indult gazdaság a válság hatására erőteljesen meggyengült. A riportban egy nyilatkozó pedig arról beszél, hogy a jóléti rendszerekben komoly strukturális problémák vannak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!