Miroslav Lajcák az Európai Bizottság magyar kormánynak küldött levelére reagált. A levélben az áll - jegyzi meg a hírügynökség -, hogy a Szlovák Köztársaság sem a schengeni, sem az európai előírásokat nem szegte meg azzal, hogy nem engedte be területére Sólyom Lászlót.
Lajcák szerint a Brüsszelnek küldött magyar beadvány ebben az ügyben kezdetektől fogva belpolitikai propagandacélokat szolgált. "Jó lenne, ha úgy, ahogy mi és az Európai Bizottság, a magyar fél is lezártnak tekintené ezt az ügyet. Még jobb lenne, ha a maga felelősségét is elismerné ebben a kellemetlen esetben" - húzta alá a miniszter. Hozzátette: örülne, ha a levél önvizsgálatra késztetné a magyar politikusokat.
"Ott (Magyarországon) lassan mindenki az európai normák értelmezőjeként szerepel, miközben a meghatározó európai címekről egészen más nyilatkozatok érkeznek" - fejtette ki Lajcák. Megjegyezte: a Bizottság levelét Pozsony saját, helyes álláspontja igazolásának tartja.
"Szlovákia számára ez azt jelenti, hogy igazunk van, s hogyha valamit teszünk, azt átgondoljuk, és nem kiabálunk a világba, hogy valaki megsérti az európai normákat anélkül, hogy tudnánk, miről beszélünk" - mutatott rá a szlovák diplomácia vezetője. Úgy vélekedett: a brüsszeli álláspont ébresztőként szolgálhatna mindazoknak, akik azt hiszik, hogy a világ úgy forog, ahogy arról Budapesten döntöttek.
Sólyom László augusztus 21-én Révkomáromba látogatott volna, hogy részt vegyen a városban emelt Szent István-szobor felavatásán. A szlovák fél diplomáciai jegyzékben nem kívánatosnak minősítette a magyar államfő látogatását. Budapest ezt a schengeni egyezmény megsértéseként értelmezte, s Brüsszelhez fordult jogorvoslatért.
Szlovákia lezártnak tekinti a Sólyom-ügyet
Szlovákia lezártnak tekinti Sólyom László köztársasági elnök augusztusi meghiúsult révkomáromi látogatásának ügyét - közölte a szlovák külügyminiszter a pozsonyi kormány szerdai ülése előtt a TASR hírügynökséggel.
Magyar Péter egy hétig nem lesz: előbb a NATO-csúcsra utazik, majd a gyerekeivel pihen
Sulyok Tamás szerint a mandátuma megszüntetését jelentő alkotmánymódosítás nincs összhangban a jogállamisággal
Török Gábor sorvezetőt készített az Alaptörvény-módosítás értelmezéséhez
Jürgen Klopp igent mondott, ő lesz az új német szövetségi kapitány
Fabrizio Romano szerint két nappal Julian Nagelsmann lemondása után már meg is egyezett a Német Labdarúgó-szövetség és a Liverpool volt vezetőedzője.