Obama első száz napja: lendületes start, de vajon hol lesz a vége?

Nincs hét, hogy valamelyik amerikai magazin címoldalán ne tűnne föl Barack Obama elnök vagy a felesége, Michelle, esetleg mindketten. Fehér házi lakót még nem övezett ekkora médiafigyelem. Az egyik könnyed hetilap a múlt héten a mosolygó, egymást átölelő elnöki házaspárt mutatva azt boncolgatta, miképp tudják megőrizni szerelmüket húsz évvel első találkozásuk után. Rögtön mellettük pedig Brad Pitt és Angelina Jolie állítólagos különköltözése, valamint Britney Spears legújabb barátja szerepel. A demokrata Obamát a tavalyi választási kampány során azzal vádolták a republikánusok, hogy nem több rivaldafényt kereső, tartalom nélküli politikai hírességnél.

A Franklin Delano Roosevelt elnöksége óta mércének számító első száz hivatali nap e heti közeledtével azonban a lapok alig győzték számba venni a rendkívül aktív elnök tevékenységét. A lendületet az átlagemberek is díjazzák, a HVG tudósítójának washingtoni tapasztalatai szerint Obama népszerűsége töretlen. Határozottságával az új elnök visszacsempészte a már-már apátiába süllyedt amerikaiakba az optimizmust, miszerint a válság leküzdhető, az utóbbi nyolc év kultúrharca pedig ésszerű kompromisszumokkal lezárható. A közvélemény-kutatások Obama 60-65 százalékos népszerűségét mérik, lényegében ugyanannyit, mint hivatalba lépésekor.

Barack Obama európai vezetők körében az EU-USA konferencián Prágában. A világ imádja a 44. elnököt. Tekintse meg galériánkat az USA első emberének első 100 napjáról! © Stiller Ákos

Az értékelések mostanra túlléptek azon, hogy Obama az USA első fekete elnöke. Ennek ellenére rendkívüli eredménynek nevezte ezt a tényt a HVG kérdésére Spencer Boyer, a washingtoni Center for American Progress liberális politikai kutatóintézet elemzője, aki emlékeztetett, hogy sok afroamerikai nem gondolta volna, hogy még az ő életében közülük költözhet valaki a Fehér Házba. Obama bőrszíne ugyanakkor óvatossá is teszi bírálóit, akik nem szeretnék, ha rasszizmussal vádolnák őket – magyarázta a HVG-nek Ellen, egy washingtoni alapítvány munkatársa. Az elnöknek – tette hozzá – amúgy is erős hátszelet nyújt a liberális sajtó.

Az első száz nap fontosságát megalapozó Roosevelttel való összehasonlítás azért is helyénvaló, mert Obama az 1930-as évek gazdasági világválsága óta nem látott krízis idején került hatalomra, ami határozott intézkedéseket követelt tőle. Az USA legnagyobb gazdaságélénkítő csomagjának gyors elfogadtatása mellett Timothy Geithner pénzügyminiszter segítségével nekilátott a bankszektor rendbetételének, és arra is jutott energiája, hogy átverekedje a fizetésekben mutatkozó nemi és egyéb diszkrimináció büntetéséről szóló törvényt, vagy éppen – nyugat-európai és ázsiai mintára – kezdeményezze az ország tíz régiójában a közúti közlekedés alternatívájául szolgáló gyorsvasúti hálózat létrehozását.

Új lendületet hozott a Fehér Házba © AP

A George W. Bush elnökségének nyolc évével való szakítás a biztonsági és a külpolitikában a leglátványosabb. A republikánusok unilateralizmusa helyett Obama együttműködő Amerikát képviselt a húsz vezető gazdaság április elejei londoni csúcstalálkozóján, a muszlim világnak küldött üzeneteiben, valamint a latin-amerikai országok vezetőivel tartott megbeszélésen. Újra akarja indítani az amerikai–orosz kapcsolatokat – már nem erőltetné Kelet-Európára a rakétaernyő kiterjesztését –, nyitott Irán felé, és gesztust gyakorolt Kuba irányában is. Republikánus ellenfelei szerint ezzel gyengíti Amerikát, ám – véli Boyer – valójában nem tesz mást, mint visszaemeli Washington eszköztárába a klasszikus diplomáciát, miközben nem feledkezik meg a Bush-adminisztráció által abszolutizált erőről sem. Még nagyobb vihart kavart – és állítólag munkatársait is megosztotta – azzal, hogy nyilvánosságra hozatta a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) „rámenős kihallgatási módszereinek” – más értelmezésben kínzási eljárásainak – részleteit, és a felelősségre vonásokat sem zárja ki. A lépést Gary Schmitt, a neokonzervatív fellegvár washingtoni American Enterprise Institute biztonságpolitikai szakértője két okból is hibának nevezte a HVG-nek: az utólagos felelősségre vonás veszélye megakadályozhatja, hogy a szakértők őszinte véleményt mondjanak, ráadásul a módszerek ismeretében a terroristák felkészülhetnek a megpróbáltatásokra.

A szokatlan lendületet elismerve egyesek úgy vélik, az elnök sokat markolt az első száz nap alatt. Schmitt feleslegesnek tartja például, hogy a Bush nyakába varrható válság kezelésén túl már most gazdasági és társadalmi szerkezetátalakító programokat – például egészségügyi reformot – hirdetett, mert kudarc esetére így önmagát állította a célkeresztbe. A liberális elemzők viszont éppenséggel úgy vélik, a hosszabb távú elképzelések felvázolásával Obama olyankor alapozhat meg – a reagani szabadpiaci irányt megfordító – ideológiai váltást, amikor a válság sokkja miatt az amerikaiak vevők az állam nagyobb szerepvállalására. Így átmehet az európai modellhez közelítő általános egészségbiztosítás megteremtése is, amibe az előző demokrata elnöknek, Bill Clintonnak beletört a bicskája.

A minél több kezdeményezés azért szükséges, mert az elnök dolga idővel csak nehezedik. Programjának konkrét lépései akár saját pártja érdekeit is sérthetik, a demokraták a képviselőházban például már bele is nyúltak az ezermilliárd dolláros hiánnyal számoló 2010-es költségvetési tervezetbe. Mint Schmitt a HVG-nek megjegyezte, az USA-ban nemcsak az elnökről tartják, hogy a világon a legerősebb hatalommal bír, hanem a törvényhozásról is. A Demokrata Párt például nem ugyanúgy viselkedik a Fehér Házban, mint a szenátusban vagy a képviselőházban. Ezért Obama elnökségéről is inkább a következő évek döntenek majd, nem annyira az első száz nap. Clinton például katasztrofálisan kezdett, mégis sikeres elnökként végezte, míg utódja, Bush, vitatott választási győzelme ellenére is jó érdemjegyekkel indult, ám távozásakor mért népszerűségi mutatóját csak az egyetlen lemondott amerikai elnök, Richard Nixoné múlta alul.

Nagy Gábor
Washington