Aki átmegy a falon

Politikai pályájának csúcsán jár e napokban Angela Merkel német kancellár. A szeptember végi választás nyomán ismét ő alakíthatott koalíciós kormányt, immár kedvére való partnerrel, a liberális FDP-vel. A múlt kedden az amerikai kongresszus két háza előtt tartott beszédében köszönetet mondott az USA-nak a berlini fal leomlásáért, és amit tett a német egységért, majd felszólította Washingtont, hogy segítsen annak a falnak a lebontásában is, amely a klímakatasztrófa miatt húzódhat a mai és a jövendő generációk között. A képviselők és a szenátorok többször is félbeszakították, hogy felállva tapsoljanak. Még az a váratlan hír sem csorbította Merkel amerikai útjának sikerét, hogy a General Motors éppen ott-tartózkodása alatt jelentette be, mégsem adja el németországi autógyártó érdekeltségét, az Opelt (lásd cikkünket a 63. oldalon). Ezen a hétfőn pedig Európa vezetőit láthatta vendégül, hogy megmutassa, hol húzódott az a fal, amely 28 éven át elválasztotta egymástól Berlin két felét.

A választási győzelem, a sikeres külpolitikai szereplés, a falbontás jubileumi ünnepségeinek árnyékában Merkelnek egyre több gonddal is szembesülnie kell. A keresztény uniópártok (CDU-CSU) és a szabaddemokraták koalíciós szerződésében ígért 24 milliárd eurós adócsökkentés számos elemző szerint rövid életű választási ígéret, ha mégsem, az a német államadósságot minden eddigi rekordot meghaladó magasságba korbácsolja föl.

Az adóbevételek becslésével megbízott munkacsoport számításai szerint az állam jövőre legfeljebb 3–3,5 milliárd euró adóbevételi többlettel számolhat, ami annyit jelent, hogy az ígért gazdaságélénkítő intézkedések forrása csak a deficit növekedése lehet. Ahhoz ugyanis, hogy az államadósság további gyarapodása nélkül lehessen a beígért könnyítéseket végrehajtani, számítások szerint 7,8 százalékos GDP-növekedésre lenne szükség – amiben még a legoptimistábbak sem reménykednek. Igaz, Merkel a koalíciós megállapodást ismertető sajtótájékoztatóján meggyőződéssel bizonygatta, hisz abban, hogy az adóterhek enyhítése és így az állami bevételek visszaesése a gazdaság élénkítését, majd ennek nyomán az adóbevételek növelését és az államháztartás deficitjének csökkentését hozza magával.

Ez azonban aligha megy majd könynyen. Már csak azért sem, mert a kancellárnak saját pártján belül is kemény ellenállással kell számolnia. A CDU-s tartományi miniszterelnökök – attól tartva, hogy az adóbevételek csökkenése miatt éppen a tartományok hatáskörébe tartozó feladatokra, például az oktatásra jut majd kevesebb – már most nehezményezik a kisebbik koalíciós partnernek adott engedményeket. A liberális párt viszont – alkalmanként a külön utakat mindig is kedvelő bajor CSU-val együttműködve – ragaszkodik elképzeléseihez. A kormány hétfőn már tárgyalta is az úgynevezett gazdaságélénkítő törvény tervezetét. Ennek keretében egyebek között 19-ről 7 százalékra viszik le a szállodai szolgáltatásokat terhelő áfát (ettől az idegenforgalmi bevételek növekedését várják), a cégek számára könnyítenének az értékcsökkenési leírás szabályain (bizonyos értékhatár alatt egy összegben leírhatóvá tennék a beruházási célú beszerzéseket). Az örökösödési illeték átalakításával a cégek öröklésével járó terheket kívánják levenni a vállalkozók, illetve utódaik válláról. A családi pótlék fejenként 20 eurós emelése mellett az eddigi 6 ezer helyett 7 ezer euró lenne a személyi jövedelemadó alapjából gyerekenként leírható összeg. A tervek szerint jövő január elsejétől életbe lépő intézkedések közös vonása – a családi pótlék emelését leszámítva –, hogy elsősorban a középosztályt és a magasabb jövedelműeket segíti. Adókedvezményt az tud ugyanis igénybe venni, akinek a jövedelme eléri az adóköteles határt, és a cégöröklési illeték is azt feltételezi, hogy van mit örökölni. Ennek megfelelően az ellenzék máris össztüzet zúdított a kormányra, mondván, nemhogy csökkentené, inkább tovább növeli a sz ociális különbségeket az országban.

Súlyosabban esik a latba e politikai indíttatású érvelésnél a közgazdasági kétség: a középosztály anyagi erősítése korántsem jár szükségképpen együtt a fogyasztás növekedésével és az ezen keresztül generált gazdasági fellendüléssel. A megcélzott középrétegeknél ugyanis elemzők szerint magas, pillanatnyilag 12 százalékos a megtakarítási arány, és a családi bevételek várható gyarapodása feltehetően e hajlandóságot erősíti. Vagyis a pénz onnan nem feltétlenül forog vissza a gazdaságba, és ebből a szempontból helyesebb lenne azoknak a rétegeknek a segítése, amelyek azonnal fogyasztásra fordítanák a többletbevételt.

Az összes kétség ellenére a parlament alsóháza, a Bundestag már a héten megkezdi a javaslat vitáját, hogy az még az idén végigjárhassa a törvényhozás stációit, és a gazdaságélénkítő törvény január elsejétől életbe léphessen. Ezzel az ígért 24 milliárd eurós könnyítési csomagból 8 milliárdnyit teljesít a kormány. Hogy a többivel mi lesz, az még a jövő zenéje. Lehet, hogy Wolfgang Schauble pénzügyminiszter szavaira kell majd emlékezni, aki azt mondta, minden választási ígéret mellé oda kell gondolni egy fontos kiegészítést: a finanszírozhatóság függvényében. Vagyis, ha lesz rá pénz.

WEYER BÉLA / BERLIN