Fátyolvita Franciaországban

A női egyenjogúság és méltóság lábbal tiprásának vagy a szabad vallásgyakorlás kifejezésének jelképe-e a viselőjét a feje búbjától a lábujjáig fedő, az arcát is elrejtő fátyol vagy kendő? Egy tavaly nyár elején felállított 32 tagú francia parlamenti bizottság ezt a fogas kérdést vizsgálta kétszáz szakértő – jogászok, szociológusok, nőjogi szervezetek képviselői, vallásszakértők – bevonásával, fél éven keresztül. A testület eredetileg azért állt fel egy kommunista képviselő kezdeményezésére, hogy törvényjavaslatot terjesszen a nemzetgyűlés elé a francia köztársasági értékrenddel, a szabadság és az egyenlőség eszményével összeegyeztethetetlennek mondott viseletről. Végül a múlt héten felemás eredmény született: heves viták után csak egy határozatba foglalt ajánlást szavaztak meg a képviselők. Azaz, az összefoglaló néven teljes fátyolnak nevezett, de a Franciaországban elterjedt burkát és a nikábot is magában foglaló (a fátyol- és kendőfajtákról lásd ábránkat) ruhadarab betiltása az állami hivatalokban és közintézményekben, például iskolákban, kórházakban, postahivatalokban és tömegközlekedési eszközökön, egyelőre a semmire sem kötelező, szankciók nélküli javaslat szintjén maradt.

Ez azért is csupán félsiker, mert tízéves vita után 2004-ben már született egy törvény arról, hogy közintézményekben tilos hivalkodó vallási jelképeket viselni. A regula akkor ki is állta az alkotmányosság próbáját, mert a laicizmus elvét megvalósító, azaz az államot és az egyházat szétválasztó 1905-ös törvény alapján közintézményekben nincs keresnivalójuk semmilyen vallás szimbólumainak. A mostani indítvány azonban csak az iszlámot jelképező öltözékre vonatkozik, ezért félő, hogy sem a legfelsőbb francia jogi fórum, az Államtanács nem adja rá az áldását, sem pedig az európai emberi jogi normák próbáját nem állná ki.

A tiltó törvény semmire sem kötelező ajánlássá szelídülése kellemetlen kudarc Nicolas Sarkozy államfő jobbközép kormányzó pártjának, az UMP-nek. Az ellenzéki pártok, élükön a szocialistákkal – bár egyetértenek azzal, hogy ne legyen elfogadott a burka vagy a nikáb viselése közintézményekben –, politikai manipulációnak tartják, hogy a jobboldal a márciusi helyhatósági választások előtt a bevándorlókkal kapcsolatos problémák napirenden tartásával igyekszik szavazatokat szerezni.

A köztudatba burkavitaként bevonult témának valóban sokkal inkább ideológiai-politikai, semmint gyakorlati jelentősége van, hiszen a 63 milliós Franciaországban mindössze 1900 nőt érint. Rendőrségi és titkosszolgálati források szerint ennyien ragaszkodnak a burka vagy a nikáb mindennapi viseléséhez, pedig Franciaországban körülbelül 2 millió muszlim nő él. A többségük 40 év alatti, másod-harmadgenerációs bevándoroltak gyermeke, akinek az édesanyja még nem hordott fátylat. Különösen nem burkát, mivel ez a fátyol Afganisztánban viselt változata, Franciaországba pedig javarészt az észak-afrikai arab országokból érkeztek arab származású muszlim bevándorlók. Még érdekesebb adat, hogy a burkát vagy nikábot viselő nők egynegyede más vallásokról tért át az iszlámra, méghozzá annak is az utóbbi időkben egyre népszerűbb, radikális válfajára, a szalafizmusra.

Utcán, közterületen tehát ritkán lehet tetőtől talpig fátyolba burkolt nőt látni, a franciák háromnegyede mégis egyetért azzal, hogy be kell tiltani az arcukat is fedő ruházatukat, mert a vallásgyakorlás magánügy, vallási jelképeknek nincs helyük közterületeken. A törvényi tiltást már közel sem pártolják ennyien. Annál is kevésbé, mivel sokan úgy látják, a burkaügy a Sarkozy által kezdeményezett nemzetiidentitás-vitához (HVG, 2009. november 14.) hasonlóan igencsak a visszájára sülhet el. A 6 milliósra becsült muszlim közösség tagjai úgy érezték, valójában ellenük irányuló burkolt támadás az identitás, az igazi franciaság feszegetése, és annak állami előírása, hogyan kell jó franciának lenni. Nem véletlen, hogy Sarkozy elnök is véleményt váltott a kérdésben. Míg néhány hónapja még kiállt a teljes fátyol viselésének törvényi tiltása mellett, a minap már úgy nyilatkozott, hogy a szabad vallásgyakorlás a francia alkotmányban garantált alapvető szabadságjog.

Az államfőt az is vezethette pálfordulásában, hogy mérsékelt muszlim vezetők és biztonsági szakemberek is figyelmeztették, a tiltások, kötelező előírások megosztják a muszlim közösséget, és ahelyett, hogy visszaszorítanák, csak erősítik a szélsőségeket. A Párizs melletti Drancy imámja, Hassen Chalghoumi azt állította, a múlt héten radikális fiatal iszlamisták törtek be a mecsetjébe, és életveszélyesen megfenyegették, hitetlen zsidóbérencnek nevezték, amiért úgy nyilatkozott, hogy egyetért a nikáb betiltásával. A hírt azóta többen cáfolták, az imám egyelőre 24 órás rendőri védelem alatt áll.

Bár Európában a legnagyobb muszlim közösség Franciaországban él, az arcot is fedő fátyol viselésének tiltása több országban is napirenden van. Törvényt még sehol sem hoztak róla, Dániában a liberális-konzervatív kormány a múlt héten a franciához hasonló határozatot adott ki, másutt, például Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Olaszországban helyi rendeletek születtek arról, hogy közintézményekben, elsősorban iskolákban nem engedélyezik ezt a fajta öltözéket. A tiltás mellett kardoskodó franciák úttörők akartak lenni, ám egyelőre kénytelenek beérni azzal, hogy Francois Fillon kormányfő ígéretet tett, a helyhatósági választások után újra napirendre tűzik a kérdést. Addig pedig azzal vigasztalódhatnak, hogy nem válik valóra a belügyminisztérium jóslata, miszerint ha érvénybe lépne a fátyoltiltó törvény, elmaradnának Szaúd-Arábia és más Öböl-országok rendszeresen Franciaországba járó dúsgazdag lefátyolozott lányai-asszonyai.

VÁSÁRHELYI JÚLIA