Hihetetlen számok: az ENSZ adatai szerint 2003-ban Dél-Afrikában naponta 200 HIV pozitív gyermek született, és naponta 600-an haltak meg AIDS-ben. Öt évvel később a becsült halálesetek száma körülbelül napi 1000 főre növekedett. Dél-Afrika 50 millió lakosa között többen voltak AIDS-betegek vagy HIV-fertőzöttek, mint a világ bármely más országában. Az ENSZ 2008-as becslése alapján a világ 33 millió HIV-fertőzöttjéből 5,7 millió Dél-Afrikában élt. Majdnem minden harmadik 20 és 24 év közötti terhes nő HIV-pozitív volt. Míg 2001-ben a születéskor várható élettartam 54 év volt, 2008-ra ez leesett 47 évre – derül ki Alec Russel újságíró Harc Dél-Afrika lelkéért című könyvéből.

A megdöbbentő helyzet mögött Russel szerint az áll, hogy Dél-Afrikában a kormány nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy a tudomány legyőzheti a betegséget. Véleménye szerint az első hibát Mandela követte el, aki nem kezelte kiemelten a kérdést. 1999 márciusában, hivatali idejének lejárta előtt formálisan bocsánatot kért emiatt, s nyugdíjazása után az lett a legfőbb elfoglaltsága, hogy harcoljon az AIDS ellen. Utódja, Mbeki bűne azonban teljesen más természetű volt. Először is megkérdőjelezte a járvány természetét, majd pedig mindent megtett annak érdekében, hogy megakadályozza a betegség hatékony gyógyszeres kezelését.

Mbeki kapcsolata a HIV és az AIDS kapcsolatát vitató tudósok csoportjával 1999-ben, röviddel elnökké választása után kezdődött. A csoport véleménye a HIV vírusok termelődését lelassító, ARV nevű gyógyszerről megerősítette Mbeki gyanakvását, miszerint a gyógyszer mérgező. Azzal érvelt, hogy a nyugati világ tudósai, kormányai és gyógyszergyárai szándékosan állítják be tévesen az afrikai AIDS-krízist, hogy ezáltal kizsákmányolják a kontinenst, az embereken pedig kísérleteket végezzenek. Pedig az orvosok már rég elismerték, hogy az ARV az AIDS-betegek néhány százalékán tényleg nem segít, továbbá hogy a szegénység és a nem megfelelő táplálkozás súlyosbítja a káros hatásokat. Ugyanakkor az egyöntetű tudományos vélemény az volt, hogy az ARV a legalkalmasabb gyógyszer a betegség szinten tartására.

AP

Mbeki azonban mindenáron afrikai megoldást akart találni a kérdésre. Erre elsőként akkor derült fény, amikor még elnökként reklámozni kezdett egy hazai készítésű csodagyógyszert az AIDS ellen. Határtalan lelkesedésében a kabinet elé citált tizenegy férfit, akiken állítólag segített a „csodagyógyszer”, a Virodene. A készítményen azonban a legalapvetőbb teszteket sem végezték el. A gyógyszer egyik aktív összetevője egy olyan oldat volt, amelyet ipari méretekben használnak állati szervek lefagyasztásához, és semmiféle hatással sincs a HIV-re. Mbeki azonban nem hagyta magát ilyen könnyen legyőzni: amikor a dél-afrikai Gyógyszerellenőrző Tanács be akarta tiltani az embereken végzett teszteket, Mbeki megvádolta őket, hogy ártatlan emberek halálát okozzák.

Elképesztő gondolkodásmódját kiválóan jellemzi az a beszéd, amelyet 2000-ben tartott az ANC pártbizottsági jelölő ülésén. Ebben többek között kifejtette, hogy Afrikában az AIDS számlájára írt halálozások 90%-a valójában a szegénység, vagy más betegség miatt következik be; továbbá azt sugallta, hogy akik kritizálják a nézeteit az AIDS-szel kapcsolatban, azok apartheidszimpatizánsok; majd azt mondta, hogy a CIA részese egy nyugati összeesküvésnek, amely arra irányul, hogy a nagy gyógyszergyárakon keresztül Afrikát rákényszerítsék arra, hogy amerikai hitelekből fedezze az amerikai gyógyszerek költségeit. Mbekit dühítette az a tudományos megállapítás, amely szerint a promiszkuitás, azon belül is a több szexuális partner egyidejű meglétének gyakorlata felelős az AIDS gyors elterjedéséért Afrikában. Véleménye szerint ez a magyarázat korábbi sztereotípiák felerősödéséhez vezethet a kontinenssel kapcsolatban.

Mandela megbánta korábbi hallgatását

AP

Az ANC vezetői közül egyedül Mandela merte kérdőre vonni Mbekit. A fordulatot egyrészt az idézte elő, hogy rengeteg rokonát látta meghalni, másrészt hogy unokatestvérének gyermeke, aki ARV-t szedett, meggyógyult. 2000-ben kijelentette, hogy valóban a HIV okozza az AIDS-t, és ezzel rettenetesen feldühítette Mbekit. Ezek után 2003-ban a kormány úgy határozott, hozzáférhetővé teszi az ARV-t. 2007-ben Dél-Afrika kormánya kidolgozott egy olyan nemzeti programot, amely elnyerte a nemzetközi AIDS-szakértők tetszését. Akkoriban ez a legnagyobb ARV-programnak számított a világon, amelyet főként adományokból és üzleti nyereségekből finanszíroztak.

A kormány azonban továbbra is vegyes tartalmú üzeneteket küldött a kezeléssel kapcsolatban. Mbeki egészségügyi minisztere, Manto Tshabalala-Msimang asszony, még a 2003-ban meghozott döntés után is, amikor már hozzáférhető volt az ARV, azt hangoztatta, hogy megfelelő táplálkozás esetén a gyógyszer nem szükséges. A miniszterasszonyt mindenhol a világon kigúnyolták, és dr. Céklaként emlegették, mert zöldségek fogyasztását ajánlotta az ARV helyett.

Az ENSZ AIDS-megbízottja, Stephen Lewis szerint Dél-Afrika „bárgyún, megkésve és hanyagul állt hozzá a kezelés beindításához”, intézkedéseik pedig „tévesek, erkölcstelenek és gyenge lábakon állnak”. Az elméleteik pedig „sokkal inkább jellemzőek egy eszelős szélsőségesre, mint egy felelősségteljes államra”.

A kormány AIDS-tagadó üzenetei megértő fülekre találtak a lakosságnál. Szakértők szerint a fiatalok közti, védekezés nélküli szex sokkal inkább volt okozója a dél-afrikai AIDS-járványnak, mint a prostitúció. A tinédzserek azt hiszik, ha már úgyis AIDS-fertőzöttek, nincs szükségük óvszerre. Tartja magát a régióban egy helyi mítosz is, mely szerint ha valaki szűzzel létesít kapcsolatot, meggyógyul az AIDS-ből.

Jacob Zuma elnök esete kiválóan példázza, hogyan kapcsolódik a betegség elterjedése az Afrika legnagyobb részén ma is uralkodó patriarchális és macsó szexuális nézetekhez. Zuma 1999 és 2005 között miniszterelnök-helyettes volt, és ő volt felelős az AIDS-intézkedések felügyeletéért. A következő évben azonban bíróság elé állították egy HIV-pozitív nő megerőszakolásáért, aki a családja baráti körébe tartozott. A tárgyaláson Zuma azt vallotta, hogy a szexuális közösülés után elment zuhanyozni, hogy lemossa magáról a vírust.

Lemondatták ugyan, de az országban mindenki megtudta róla, hogy óvszer nélkül szexelt egy HIV-pozitív nővel. Zuma később elnézést kért a lemosós megjegyzéséért, de kijelentette, hogy a nő provokálta őt, mivel térdig érő szoknya viselt, és hogy a zulu kultúrában a nemi erőszakkal egyenértékűnek számít, ha egy férfi nem teszi magáévá azt a nőt, aki felkínálja magát. Zuma meg sem próbálta visszatartani a támogatóit, akik a bíróság előtt azt kántálták, hogy „a nő akarta”. Egy olyan országban, ahol a legmagasabb a nemi erőszakok száma a világon, egy ilyen kijelentés csak tovább rontja a helyzetet, és hozzájárul az AIDS terjedéséhez - írja könyvében Russel.

Új szelek

Kilenc évvel azután, hogy Mbeki felvette a kapcsolatot a másként gondolkodó tudósokkal, a dél-afrikai kormány végre hajlandó volt szembenézni a betegséggel. Miután Mbekit leváltották a tisztségéből, párton belüli utóda, Kgalema Motlanthe egy új egészségügyi minisztert jelölt ki Barbara Hogan személyében. Hogan beiktatása után bejelentette, hogy az AIDS-t kétségtelenül a HIV vírus okozza, és megígérte, hogy elsősorban az anyáról gyermekre terjedő betegség problémájával fog foglalkozni. A kitűzött cél megvalósíthatónak tűnt, és az AIDS-aktivisták azon a véleményen voltak, hogy ezáltal több mint 40 ezer gyermek életét tudják megmenteni évente. Hogan arról is beszélt, hogy egy átfogó egészségügyi reformra is szükség lenne, amely azonban elkötelezettséget és rengeteg pénzt követel.

Zuma közismerten poligám életet élt, ezért az ő életvitele nem igazán példaértékű az ország lakosai számára. Ugyanakkor világossá tette, hogy sokkal határozottabban fog fellépni az AIDS-szel szemben, mint Mbeki tette. Elvégeztette magán a HIV-tesztet, és felszólított minden dél-afrikait, hogy cselekedjen hasonlóképpen, valamint tartózkodjon a házasságon kívüli szextől. Tanácsadói azt ígérték, hogy támogatni fogja az ARV-t, valamint mindent megtesz azért, hogy a lakosság által támogatott intézkedések szülessenek. Mindezek ellenére Dél-Afrikában egy olyan katasztrófa van kialakulóban, amelynek továbbra is ezrek esnek majd áldozatul, és amely egyenes következménye annak, hogy az uralkodó elit 14 éven keresztül nem volt hajlandó szembenézni a problémával.