szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szabadon engedték a tavaly Iránban elfogott három amerikai turista egyikét - közölte a teheráni ügyészség kedden.

Az angol nyelvű Press TV gyorshírben jelentette Sarah Shourd szabadulását. A nő ügyvédje elmondta, hogy vele volt a teheráni Evin börtönben, amikor az ilyenkor szükséges papírmunkát elvégezték, és Shourd azóta már útban van Svájc teheráni nagykövetsége felé, amely az amerikai érdekeket képviseli az iszlám köztársaságban. A külképviselet azonban cáfolta, hogy Shourd már szabadlábon lenne. Egy diplomata ugyanakkor hozzáfűzte: szabadulására remélhetőleg hamar sor kerül. Ezt követően a fiatal nő nagyon gyorsan, talán még az este folyamán elhagyja Iránt - fűzte hozzá. 

A teheráni hatóságok Shourdot több mint egy éve fogták el két társával, Shane Bauerrel és Josh Fattallal együtt. A három turista 2009 júliusában vízum nélkül lépett be Irán területére, az Egyesült Államok szerint véletlenül. Elfogásuk helyszínén, az iráni-iraki határ közelében lévő hegyvidékes területen ugyanis nincs jól látható határjelzés a két ország között, és ezért a három fiatal valószínűleg eltévedt - hangoztatja Washington. Irán szerint azonban kémkedés szándékával léptek be az ázsiai ország területére. Az ügy tovább súlyosbította Washington és Teherán amúgy is feszült viszonyát. 

Az iráni kormány csütörtökön jelentette be, hogy az "iszlám könyörület" jegyében elengedi a nőt. Abbász Dzsafari Dolatabadi teheráni ügyész vasárnap megerősítette, hogy Sarah Shourd kiszabadulhat, de csak félmillió dolláros óvadék ellenében. Ezt végül állítólag ki is fizették érte. Humanitárius megfontolásokból engedték el, mert súlyos beteg - állították a teheráni hatóságok. Két férfitársát azonban továbbra is fogva tartják, és kémkedés vádjával megkezdik ellenük a bűnvádi eljárást. Ennek időpontját azonban egyelőre nem közölték.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Bill Clinton beszámolt Obamának észak-koreai útjáról

Bill Clinton volt amerikai elnök kedden a Fehér Házban beszámolt Barack Obama elnöknek Észak-Koreában két amerikai újságírónő kiszabadítása érdekében tett útjáról, amely során találkozott Kim Dzsong Illel, a kommunista ország vezetőjével.

MTI Világ

A két kiszabadult újságíró is hazautazott Clintonnal Észak-Koreából

Elutazott szerdán Észak-Koreából Bill Clinton; szóvivőjének közlése szerint vele van az a két amerikai újságíró is, akiket négy hónapja vettek őrizetbe az észak-koreai hatóságok, s akiknek az elengedését a volt amerikai elnöknek előző nap sikerült elérnie a phenjani vezetésnél.