Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Figyelmeztette katonáit az amerikai légierő, hogy ne használják az internetes közösségi oldalak helymeghatározását, mert óvatlanságuknak súlyos következményei lehetnek.
A légierő belső levelezésében kiadott figyelmeztetés szerint a közösségi oldalakon mindenki számára könnyen láthatóvá válik, hogy ki merre jár, és az adatokat egy modernebb telefonnal is folyamatosan frissíteni lehet. "A légierő minden tagjának meg kell értenie a helymeghatározás használatának jelentőségét" - áll a levélben, amely hozzáteszi, hogy az óvatlanság veszélyeztetheti a biztonságot.
A Pentagon illetékesei egyelőre nem tudták megmondani az AFP hírügynökségnek, hogy a szárazföldi erőknél, és a haditengerészetnél, amelyek több tízezer tagja teljesít szolgálatot Afganisztánban, kiadnak-e hasonló figyelmeztetést. A hadsereg már régóta aggódik amiatt, hogy a közösségi oldalak révén katonai titkok szivároghatnak ki, de az év elején úgy döntöttek, nem akadályozzák meg a "webkettes" szolgáltatások használatát.
A Tweet, valamint a blog és más oldalak esetében mindössze annyi korlátozást vezettek be, hogy a bizalmasnak minősített számítógépekről nem lehet használni azokat.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.