A kormány Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztert 2010. december 3-i hatállyal egy év hat hónapra a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztossá nevezte ki. A kormánybiztos feladata, hogy a kínai Kereskedelmi Minisztérium, a Vasútügyi Minisztérium, nagyvállalatok, bankok – köztük a kínai Jegybank –, az Állami Fejlesztési és Reform Bizottság vezetőivel, illetve a kínai-magyar gazdasági vegyes bizottság (GVB) társelnökével folytatott tárgyalásai során minden lehetséges területen előmozdítsa a magyar–kínai gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok megerősödését. Kiemelt feladatai közé tartozik még elősegíteni a kínai vállalatok magyarországi befektetéseinek növekedését, a befektetések ösztönzését - olvasható a közleményben.
Fellegi Tamás kínai nagyvállalatok és bankok vezetőivel tárgyal Pekingben
A kínai Kereskedelmi Minisztérium, Vasútügyi Minisztérium, valamint kínai nagyvállalatok és bankok vezetőivel tárgyal Pekingben hétfőtől csütörtökig Fellegi Tamás magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
A volt államtitkárok lelépési pénzét kifizetik, Orbán minisztereinek visszatartott jussát civileknek adja a kormány
Vészhelyzetben kell újraépítenie a környezetvédelmet a Tisza-kormánynak, de zsebre teszik-e a népszerűségvesztést?
Euronews: újabb vizsgálat következhet Várhelyi Olivér ellen a brüsszeli kémügyben
A végletekig fokozták az izgalmakat a Portugália – Horvátország meccsen, végül Cristiano Ronaldo örülhetett
A vb előtt biztosan nem gondolta volna, hogy megéri virrasztani ezért a meccsért, pedig kár lenne kihagyni
Négy megyére citromsárga figyelmeztetést adtak ki zivatar miatt
Szalmonellás tészta miatt járvány söpör végig 14 európai országon, köztük Magyarországon is
Brüsszel biztosra ment: csak a magyar kémekből csináltak hülyét
9 nap alatt 31 ember halt meg közlekedési balesetben: mi történik az utakon?
Az őstehetség, aki kinőtte a rászabott szerepet – 90 éves lenne Hofi Géza
Marabu Féknyúz: Színházi közvetítésünk
Ki következik?