Izrael abba a gyanúba keverte Szíriát, hogy Scud rakétákat szállított a libanoni Hezbollah mozgalomnak. Egy újabb eszkaláció gátat vethet az amerikai–szíriai közeledésnek.
„A Hezbollahnak úgy kell repülnie, mint a pillangó, és úgy csípni, mint a méh, nem pedig úgy baktatni, mint az ökör” – ezzel a hasonlattal vonta kétségbe nemrég Charles Heyman brit védelmi szakértő azt az izraeli vádat, hogy Szíria Scud típusú rakétákat szállított a libanoni Hezbollahnak. A téma központi kérdés volt Szaad al-Hariri libanoni kormányfő hétfőn kezdődött, első hivatalos washingtoni látogatásán. Az ügy kényes, mert az Irán és Szíria által támogatott Hezbollah síita szervezet tavaly november óta tagja a Hariri vezette libanoni nemzeti egységkormánynak.
Több katonai elemző, például az izraeli Uzi Rubin is megkérdőjelezte a Scud-szállítás értelmét. A 11 méter hosszú rakétát önjáró indítóról lövik ki, ami 45 perces előkészületet igényel. A Hezbollahnak már van a Scudhoz hasonló, több száz kilométer hatótávolságú rakétája, az iráni gyártású Fateh–110. Az utóbbi kevésbé ormótlan, feleolyan nehéz, és azzal is elérhető Jeruzsálem, Tel-Aviv vagy a Negev-sivatagban lévő izraeli nukleáris létesítmény. Ráadásul a Scud kilövési helyét könnyebb felderíteni, mint a kisebb rakétákét, az izraeli légierő az indítás után néhány perccel az egész térséget képes lenne pokollá változtatni.
A Scud-szállítással Simon Peresz izraeli elnök vádolta meg Damaszkuszt, amerikai kormánytisztviselők azonban nem erősítették meg egyértelműen a fegyvertranszfert. Inkább azt valószínűsítették, hogy a Hezbollah megkaphatta a rakétákat a kilövőjárművek nélkül, és esetleg saját készítésű silók segítségével veti be. A Hezbollah és Izrael 2006-os háborújában a síita mozgalom 30–100 kilométer hatótávolságú katyusákat lőtt ki, kis találati pontossággal. Izraelben 158-an haltak meg, köztük 43 civil. A zsidó állam támadásaiban viszont 1200-an, többnyire libanoni polgárok lelték halálukat.
Függetlenül attól, hogy Szíria ellátta-e a Scudokkal a Hezbollahot vagy csak tervezgeti, netán szó sincs róla, a hírnek pszichológiai jelentősége van. Izraelre az 1990–1991-es első Öböl-háborúban Irak 39 Scud rakétát lőtt ki hagyományos robbanófejekkel, és bár egyik sem követelt közvetlenül halálos áldozatot, a riadalom nagy volt. Mert ha a rakétákat vegyi vagy biológiai töltettel látták volna el, az valószínűleg pusztító hatású lett volna.
Az utóbbi hónapokban egyre vészesebben fokozódott a szópárbaj a formailag háborúban álló, de tűzszüneti állapotban lévő Izrael és Szíria között. Damaszkusz az 1967-ben elfoglalt Golán-fennsíkot követeli vissza Izraeltől, és hajlandónak mutatkozik a zsidó állam gázai háborúja miatt 2008-ban megszakadt közvetett tárgyalások folytatására – igaz, a Golán visszaadására vonatkozó előzetes kötelezettségvállalással. Szíria most azzal vádolja Izraelt, hogy a Scud-ügyben a vádaskodás célja megelőző csapás lenne. Peresz szerint viszont Szíria kettős játékot játszik, és a Hezbollahon keresztül akarja zsarolni országát. Egy volt izraeli tábornok a Reuters hírügynökségnek jelezte, hogy a zsidó állam minden bizonnyal csak akkor támadna, ha egyértelmű bizonyíték lenne a Scudok libanoni jelenlétére, illetve Szíria vegyi vagy biológiai töltetekkel is felszerelné a Hezbollahot.
A feszültség arra is alkalmas lehet, hogy megakadályozza Washington próbálkozását Szíria mérséklésére és a kétoldalú párbeszéd elmélyítésére. Míg George W. Bush előző amerikai elnök az arab ország elszigetelésére törekedett, utódja, Barack Obama Szíria bevonásával szeretné elérni a közel-keleti béke – így például az USA közvetítésével másfél év után nemrég újraindult izraeli–palesztin tárgyalások – előmozdítását. Damaszkuszban él a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász száműzött vezetése, amely jóval radikálisabb a helyi kormánynál.
Washington számára az volna az áttörés, ha Szíria kedvező szerepet játszana a palesztin egység megteremtésében. Az izraeli–palesztin békemegállapodás mellett Obama külpolitikai prioritásai közé tartozik az iráni atomfegyver megakadályozása, ezért Szíria Teherán elszigetelésében is kulcsszerepet játszhat. Washington egyik gesztusa volt, hogy öt év után nagykövetet nevezett ki a damaszkuszi misszió élére, amit a szenátus külügyi bizottsága elfogadott ugyan, de a konzervatívok tiltakozása egyelőre megakadályozta a szenátusi jóváhagyást.
Szíria mérséklése nem teljesen sikertelen. Hariri tavaly decemberben Damaszkuszba látogatott, és ezzel ötévi ellenséges viszony után új fejezet kezdődött a két ország között. A kapcsolatokat a mostani libanoni miniszterelnök apjának, Rafik al-Hariri volt kormányfőnek a 2005-ös meggyilkolása mételyezte meg, a bejrúti merénylet elkövetésével Szíriát vádolták. A Szíriához hű és a Nyugat-barát politikai erők konfliktusa a polgárháború szélére sodorta Libanont, a Bejrút és Damaszkusz közti enyhülés azonban jelentősen stabilizálta az országot.
Damaszkusz egyelőre ellenáll annak a nyugati – az amerikai mellett főként francia – nyomásnak, hogy hagyja magára a Hezbollahot. Pedig az utóbbi hetekben John Kerry amerikai szenátor és Bernard Kouchner francia külügyminiszter is személyesen győzködte Basar Aszad szír elnököt.
Ha hinni lehet az üzletemberek szimatának, a szíriai nyitottságot mutatja, hogy tavaly év végén amerikai nagybankok, alapkezelők és kockázatitőke-társaságok képviseletében magas rangú küldöttség járt Damaszkuszban. Szíria a külföldi tőke által elkerült egyik utolsó határvidék, amelynek 20 milliós lakossága és 61 milliárd dolláros gazdasága a befektetők szerint olyan lehetőségeket rejt, mint az egykori kelet-európai blokk a Szovjetunió összeomlása után.
KERESZTES IMRE
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
