Főpróbálkozás

Régi sebeket tép fel Törökországban a „puccsalkotmány” módosításáról szóló vasárnapi népszavazás. Napra pontosan 30 évvel ezelőtt hajtotta végre harmadik erőszakos hatalomátvételét a hadsereg, amely két évvel később új alaptörvényt adott az 1920-as években létrejött világi török köztársaságnak.

Végel Dániel

 A történelmi pillanatot Tayyip Erdogan jelenlegi kormányfő is átérezte, amikor a referendumról szóló döntés kapcsán nemrég könnyek között olvasta fel egy akasztásra ítélt szélsőjobboldali fiú utolsó levelét. Így akarta kifejezni a katonai hatalomátvétel brutalitását: a puccs után félszáz embert végeztek ki, százezreket tartóztattak le. Sokakat megkínoztak, százak haltak meg a börtönökben, vagy tűntek el nyomtalanul. A hadsereg a legutóbbi időkig beleszólt a politikába, igencsak időszerű már az alkotmánymódosítás, amely Erdogan szerint erősíti a demokráciát és segíti Törökország EU-csatlakozását. A világi ellenzék viszont úgy véli, a hatalmon lévő, iszlamista gyökerű Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) rá akarja tenni a kezét a bíróságokra és az ügyészségekre – a szekuláris elit utolsó fellegváraira.

Hiába vetett véget az 1980-as puccs a szélsőbal és a szélsőjobb mozgalmak közti, ötezer halálos áldozatot követelő véres összecsapásoknak, a leszámolásokért senkit sem állítottak bíróság elé. A puccsot vezető és utána elnökké kinevezett Kenan Evren tábornok ma, 93 évesen földközi-tengeri nyaralójában tölti nyugdíjas- éveit, és kijelentette, hogy semmit sem sajnál. Az alaptörvény módosításával megszűnne az 1980-as puccsisták immunitása, és lehetővé válna, hogy katonákat polgári bíróság elé állítsanak. Jogi szakértők szerint a 30 éves elévülés miatt aligha várható bármiféle igazságtétel, mégis eltörölnék a katonák utolsó privilégiumait.

Az EU annak is örül, hogy a módosítások elfogadása esetén bővülnek a nők és gyermekek jogai, az állami alkalmazottak kollektív szerződéshez jutnak, enyhül a szakszervezetek korlátozása, és nehezebb lesz betiltani a politikai pártokat. Az ország legmagasabb jogi intézményeit – például az alkotmánybíróságot vagy a bírók és ügyészek legfelső tanácsát – azonban úgy bővítenék, hogy a kormánynak sokkal több beleszólása lenne a tagok kinevezésébe. Bár az EU javasolta, hogy az igazságügyi miniszter ne legyen tagja az utóbbi jogi testületnek, a kormány nem változtat. Bírálói szerint Erdogan ellenőrzése alá akarja vonni a bírákat, akik 2007-ben kis híján betiltották iszlamista programmal vádolt pártját.

A kampányt átszőtte a politika. Erdogan pártja nem konzultált az ellenzékkel, nem egyeztetett a civil szervezetekkel, és a kormányfő közvetve megszüntetéssel fenyegette meg az ország legbefolyásosabb civil szervezetét, a Török Gyáriparosok és Üzletemberek Szövetségét, mert az nem foglalt állást az alkotmányról. Sőt Erdoganból kibújt ifjúkori autoriter természete, előhúzta a rasszista kártyát, amikor a minap egy beszédében legfőbb ellenzéke, a balközép Republikánus Munkáspárt (CHP) új vezetőjének, Kemal Kilicdaroglunak a származására utalt.

Kilicdaroglu felmenői között kurdok és alaviták is vannak, ami egyébként elvben támogatókat is jelenthet, hiszen a 73 milliós lakosság ötöde kurd, és nagyjából ennyire teszik a síita kisebbséghez, az alavitákhoz tartozók arányát is. Az ellenzéki vezér erőssége azonban nem a származása. Kilicdaroglu felbukkanásával a munkáspárt átformálta az AKP által nyolc éve uralt belpolitikát. Jó érzékkel lovagolta meg az egyre önkényesebb Erdogannal szembeni növekvő elégedetlenséget. Ráadásul Kilicdaroglu is karizmatikus politikus, a kampány így a két rivális személyiségéről, és nem annyira a lényegről szólt.

A népszavazást sokan a jövő évi parlamenti választás főpróbájának tekintik. A kétszer győztes Erdogan először néz szembe komoly kihívással. A régi szekuláris elitnek pedig először nyílik esélye, hogy legyőzze a konzervatív és vállalkozó középosztály által támogatott AKP-t. Kilicdaroglu nem a régi etatista programot vitte tovább, hanem liberális demokrataként azzal vádolja Erdogant, hogy demokráciafelfogása a többség akaratán alapul, a hatalmi ágak szétválasztása nélkül. Bár a papírforma szerint az AKP megszerzi az igenek többségét a referendumon, a felmérések az ellenzéki CHP népszerűségének folyamatos növekedését mutatják.

Kulcskérdés, hogyan döntenek a kurd szavazók, akiket vezetőik a népszavazás bojkottjára szólítottak fel. Egyik legfontosabb kifogásuk, hogy a tervezet nem változtat a parlamentbe jutás 10 százalékos küszöbén, ami egyértelműen a kurd pártoknak hátrányos. Ráadásul a betiltott és terrorizmussal vádolt Kurd Munkapárt (PKK) a múlt hónapban megint egyoldalú tűzszünetet hirdetett, és a maga részéről a bojkott feloldását helyezte kilátásba, utalva arra, hogy tárgyalásokat folytat a kormánnyal. Mivel a kurdok általában támogatják az alkotmánymódosítást, szavazataik az igenek táborát növelnék, viszont a PKK-val való érintkezés szinte kiközösítéssel jár Törökországban.

Az új időket jelzi, hogy jelentős változások várhatók az ötévente megfogalmazott és eddig csak titkos alkotmánynak nevezett nemzetbiztonsági irányvonalban is. A hagyományosan a hadsereg által kidolgozott, de most először civilek írta dokumentum szakít azzal az évtizedes stratégiával, hogy a szomszéd országok fenyegetést jelentenek: Görögország területi követelésekkel, Oroszország az energiamonopóliumával, Irán a síita fundamentalizmussal. Az új doktrína szerint Ankara minden szomszéddal partnerségre törekszik, még Irakkal is, amelynek északi részén kurd autonómia virágzik. A kormány elé októberben jóváhagyásra kerülő okmányban az is radikális változás, hogy az 1960. évi első katonai puccs óta most először nem tekintik belső fenyegetésnek a kisebbségeket, nem említenek reakciós csoportokat (a legnagyobb belső veszélynek a PKK-t nevezik).

A 99 százalékban muszlim Törökországban a vallási toleranciát jelzi, hogy a fekete-tengeri Szumela-monostorban több ezer ortodox hívő előtt augusztus 15-én – Nagyboldogasszony napján, Szűz Mária mennybevételére emlékezve – először tartottak misét, mióta a görögöket 1923-ban kiutasították. A szent liturgiát a világ 250 millió görög ortodox keresztényének szellemi vezetője, Bartolomeosz ökumenikus pátriárka végezte. Történészek szerint az első világháború után 300 ezer görög menekült el a Fekete-tenger nyugati részéből, és 65–200 ezer közé teszik a legyilkolt görögök számát. Hasonló jelentőségű mise lesz a napokban egy kelet-törökországi örmény ortodox templomban is, alátámasztva Cengiz Aktarnak, az isztambuli Bahcesehir Egyetem tanárának véleményét, miszerint ha lassan is, de leomlanak a történelmi tabuk.

KERESZTES IMRE