Új technológiával kerülné ki az USA az internetes idegen cenzúrát

Az Egyesült Államok egy több millió dolláros új technológiával kerülné ki a külföldi kormányok cenzúráját az interneten - közölte az USA külügyminisztériuma helyi idő szerint kedden.

  • MTI MTI
Új technológiával kerülné ki az USA az internetes idegen cenzúrát

A külügyminisztérium 19 millió dollárt áldozna arra, hogy az internetezők kikerülhessék a kínaihoz és az iránihoz hasonló tekintélyelvű kormányok politikailag érzékenyek tartalmakra vonatkozó cenzúráját. Michael Posner, az emberi jogi ügyekért felelős külügyi államtitkár elmondta, hogy a csúzliként működő technológia azonosítaná a korlátozásokat alkalmazó államokat, és ellenük fordítaná módszereiket. Egyebet nem árult el a készülő újításról.

A bejelentésre azután került sor, hogy kedden Washingtonban véget ért a harmadik amerikai-kínai "Stratégiai és gazdasági párbeszéd" nevű tárgyalássorozat. Ezen Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szóvá tette a kínai ellenzékiekkel és a rendszer bírálóival szembeni elnyomást. Kína nemcsak a tibeti kérdést és az 1989-es demokratikus mozgalmat a hivatalostól eltérően kezelő honlapokat tiltotta le, de legutóbb a keresőprogramok "Hillary Clinton" kifejezésre vonatkozó találatait is.

Az amerikai külügyminisztériumot az ügyben eddig elért csekély eredmények miatt sokan azzal vádolják, hogy túlságosan is kesztyűs kézzel bánik Kínával.

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.