Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Nyilvánosságra hozták pénteken a május 22-i parlamenti választások eredményét Vietnámban: az 500 megválasztott képviselő több mint 90 százaléka a kommunista párt tagjai közül került ki.
Pham Minh Tuyen, a választási bizottság főtitkára újságírók előtt örömét fejezte ki amiatt, hogy sikeresen lezajlott a voksolás, bár az "ellenséges erők" igyekeztek meghiúsítani azt. Amikor ezekről a sok esetben száműzetésben élő ellenzékieket jelentő "ellenséges erőkről" kérdezték, nem nevezett meg egyetlen személyt sem, csak annyit mondott, hogy ők azok, akik "szembeszállnak a Vietnámi Szocialista Köztársaság politikájával és törvényeivel, a választások bojkottjára szólítanak fel, továbbá becsmérlik a párt vezetését és az állam szerepét anélkül, hogy elismernék a Vietnámban jelenleg kibontakozó demokratizálódási folyamatot".
Az indokínai országban május 22-én tartották a parlamenti választásokat: a 62 millió szavazásra jogosult polgár 827 jelöltből választotta ki az új törvényhozás ötszáz képviselőjét. A 15 "függetlenként" induló jelölt közül négy került be, és megválasztottak 42 "pártonkívülit", akik a tömegszervezetek jóváhagyásával indultak. A választási bizottság közlése szerint a választók több mint 99 százaléka élt állampolgári jogával. Vietnámban a szavazás kötelező. A vietnámi törvényhozás várhatóan júliusban tartja alakuló ülését.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.