Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Szlovénia a fukusimai katasztrófa ellenére még legalább húsz évig termel elektromos energiát atomerőművében - közölte Darja Radic, Szlovénia gazdasági minisztere.
Darja Radic azt mondta, Szlovénia nem adja fel atomenergetikai terveit a baleset miatt. A miniszter szerint a kormány öt különböző energiaellátási forgatókönyvet készített a 2030-ig terjedő időszakra és valamennyiben szerepel az atomipar. Az öt javaslat társadalmi vitáját követően a kormány a legjobbat küldi a parlament elé, amely az év végéig dönthet a kérdésben - tette hozzá.
Az 1984-ben épült krskói atomerőműben jelenleg egy reaktor üzemel, az erőmű a horvát, illetve a szlovén állam közös tulajdonában áll. A krskoi reaktor a szlovén áramszükségletek mintegy 40 százalékát fedezi. Korábban a szlovén kormány az atomerőmű további egy reaktorral való bővítését jelentette be, bár a kérdésben végleges döntés még nem született.
A minisztérium energiaügyi főosztályának vezetője pénteken, az ország új energiaprogramjának bemutatása alkalmából tartott sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a felvázolt öt forgatókönyv közül kettőben szerepel a krskoi erőmű bővítése.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.