Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Mintegy tízezer ember tüntetett a rasszizmus ellen szombaton Firenzében, ahol egy szélsőjobboldali támadó kedden agyonlőtt két szenegáli árust, további hármat pedig megsebesített.
"Azt szeretnénk, ha ez egy új remény hajnalát jelenthetné, azt, hogy testvéreink nem haltak meg hiába - jelentette ki az olasz sajtónak Pape Diaw, a szenegáliak közösségének egyik szóvivője. - Ha a politikának sikerül erre megfelelő választ adnia, akkor ez új remény lesz a számunkra. Ha nem, akkor valamennyien elvesztünk" - fűzte hozzá.
A rendőrség szerint tízezer ember vett részt a firenzei megmozduláson, a szervezők 12 ezerre becsülték a résztvevők számát. Vannino Chiti, a középbal irányultságú Demokrata Párt egyik szenátora, aki részt vett a tüntetésen, azt szorgalmazta, hogy az olasz törvények tegyék lehetővé a bevándorlók gyermekeinek az olasz állampolgárság felvételét, egyúttal "az idegengyűlölettel szembeni széles összefogást" sürgetett.
A keddi firenzei merénylet antiszemita megnyilvánulásairól ismert, 50 éves elkövetője magával is végzett, miután két szenegáli utcai árust megölt, további hármat pedig megsebesített. A sebesült áldozatok egyike, egy 37 éves férfi a rendőrség közlése szerint örökre béna marad.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.