Színváltók

Az egykori porosz országgyűlés székhelyén tartja üléseit a berlini tartományi képviselőház. A sok történelmi fordulót megért épületre a mostani hétvégét követően fölhúzhatják a kalózlobogót. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a Piratenpartei, vagyis a Kalózpárt komoly eséllyel fut neki ugyanis az 5 százalékos bekerülési küszöbnek az önálló tartományi, így törvényalkotási joggal is felruházott német főváros vasárnapi parlamenti választásának. A felmérések 6,5 százalékot adnak az ötéves múltra visszatekintő formációnak, amely így a német politikatörténetben először törvényhozói státusba kerülhet. Pedig még a párt elnevezést is alig érdemli meg, mivel bevallottan nincs a társadalom valamennyi kérdését felölelő általános programja, csupán egyetlen részterületet, a polgári szabadságjogokat, az információs önrendelkezést nézte ki magának. De a jelek szerint az állam általános adatgyűjtési buzgalma elleni tiltakozás is elég ahhoz, hogy a választók bejuttassák a parlamentbe.

A hárommilliós német főváros toleráns polgárai valószínűleg harmadszor is kormányzó polgármesterré emelik a homoszexualitását nyíltan vállaló, rendezvényeken, társadalmi eseményeken gyakran férfi partnerével megjelenő szociáldemokrata (SPD) Klaus Wowereitet. Pontosabban a listás voksolást a felmérések szerint az SPD nyeri, így az általa vezetett többség választhatja meg a tartományi miniszterelnöki jogkörrel felruházott polgármestert. Kérdés, milyen lesz a többség. A német fővárost az utóbbi két ciklusban az SPD és az NDK-s utódpártból kinőtt Baloldal párt – berlini szóhasználattal – piros–vörös koalíciója vezette. Mostanra viszont, nem utolsósorban a párt országosan mutatott gyenge teljesítménye miatt, jelentősen csökkent a Baloldal támogatottsága Berlinben (a reflexszerűen rá szavazó kelet-berlini idősek is egyre kevesebben vannak), és aligha számíthat 10-11 százaléknál többre. Így viszont az SPD 30 százalék fölöttire várható eredményével együtt sem lenne meg a többség, azaz a szociáldemokratáknak új koalíciós partner után kell nézniük.

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint az SPD a 20 százalék körülire várt Zöldekkel fog megegyezni. Ez politikailag is kézenfekvő, mivel elvileg a kereszténydemokrata CDU-val is kijönne ugyan az 50 százalék plusz egy mandátum, oly kevés az átfedés, a hasonló törekvés az SPD és a CDU politikai céljai között, hogy kicsi az esélye a koalíciónak.

A Zöldek és a szocdemek jobban passzolnak egymáshoz, ráadásul országos céljaikhoz is kapóra jönne a koalíciójuk. Nem titkolt céljuk visszavenni a hatalmat a két év múlva esedékes szövetségi választáson az Angela Merkel kancellár (CDU) vezette keresztény–liberális koalíciótól, és – felidézve a Schröder–Fischer-kormány idejét – ismét piros–zöld korszakba vezetni Németországot. Ha csak Berlinen múlna, ennek nem lenne akadálya. Nem csupán a CDU izgulhat ugyanis, hogy eléri-e a 20 százalékot, a liberális FDP egyenesen a politikai túlélésért küzd: hosszú idő után először kétséges, bejut-e egyáltalán a tartományi parlamentbe. Ennek is elsősorban az országos politikára, az FDP-nek a szövetségi kormányban nyújtott teljesítményére visszavezethető okai vannak, hiszen Berlinben végül is sok választó kedvére való politikát hirdet. Ellenzi például a 30 kilométeres sebességkorlátozás kiterjesztését az egész városra – amit a Zöldek szorgalmaznak, de valószínűleg már maguk is megbántak, mert amióta meghirdették, csökkenni kezdett a népszerűségük. Mélyreható változásokat egyik párt sem ígér: a lakbérek emelkedésének valamilyen szintű megregulázása, az iskolarendszer részletkérdései – ehhez hasonlók szerepelnek a választói fórumokon, meg az, hogy merre vezessenek az új repülőtér légi folyosói. A legtöbb berlini többé-kevésbé elégedett ugyanis kulturálisan sokszínű, élhető városával, amely – ahogy Wowereit az eladósodottságra utalva megfogalmazta – „szegény, de szexi”.

WEYER BÉLA / BERLIN