Öt miniszterét váltotta le a japán kormányfő

Öt minisztert váltott le kormányában pénteken Noda Josihiko miniszterelnök, hogy könnyebben elfogadtassa a parlamentben az általános forgalmi adó emelését, és más, a költségvetési hiány csökkentéséhez szükséges intézkedéseket.

  • MTI MTI
Öt miniszterét váltotta le a japán kormányfő

E két dolog volt Josihiko legfőbb politikai célja, s a kabinetbeli személycserék révén könnyebb lesz majd tárgyalni az ellenzékkel az elképzelések megvalósításáról. A Noda-kormány pénteken testületileg lemondott, s kisvártatva megalakult az új kabinet. A japán média szerint 17 miniszter közül 12  maradt a helyén, illetve létrejött a miniszterelnök-helyettesi tisztség, amelynek birtokosa Okada Kacuja volt külügyminiszter. Az ő dolga lesz, hogy tárgyaljon az ellenzékkel a forgalmi adó fokozatos, három év alatt történő megemeléséről a jelenlegi öt százalékról tíz százalékra.

Váltás történt a védelmi és az igazságügyi tárca élén, illetve új lesz a fogyasztási ügyek és a közigazgatási reform minisztere is. A külügyi és a pénzügyi tárca vezetője megtartja a posztot. A híradások szerint a védelmi tárca vezetője Tanaka Kakauei volt miniszterelnök veje, Tanaka Naoiki lett. Apósa 1972-74 között vezette az országot, és a szigetország egyik legtekintélyesebb kormányfőjeként tartották számon. A japán törvények szerint a mindenkori kormány legfeljebb 17 tagú lehet.

 

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.