Elsüllyedt egy teherhajó a Fekete-tengeren, több embert keresnek

Kimentette a török parti őrség szerdára virradó éjjel egy teherhajó legénységének három tagját. A hajó kedd este viharba került, és elsüllyedt a Fekete-tengeren - idézte a török hatóságokat szerdán az Anadolu hírügynökség.

  • MTI MTI
Elsüllyedt egy teherhajó a Fekete-tengeren, több embert keresnek

A Vera nevű, kambodzsai zászló alatt közlekedő, 114 méter hosszú vízi jármű az orosz Rosztov kikötőjéből tartott ócskavas-rakományával a török Izmirbe. Eregli város közelében süllyedt el, miközben megpróbált eljutni a városi kikötőjébe a rossz időben - közölte Erol Ayyildiz, Zonguldak kormányzója.

A három kimentett két férfi, a másod- és a harmadik tiszt, valamint egy nő, a hajó szakácsa - tette hozzá a kormányzó. Mindhárman jól vannak. "Azt mondták, látták a legénység többi tagját beugrani a vízbe. Még reménykedünk, hogy megmenthetjük a nyolc embert. Tengerhez szokott emberekről van szó, van tapasztalatuk, mi a teendő ilyen helyzetben" - mondta.

A keresésben hajókon és búvárokon kívül egy helikopter is részt vesz. Törökországot az utóbbi napokban különösen kemény az időjárás: nagy hideg van és havazik.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.